Társoldalunk:

Meghalt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó

2012.02.14. 15:03

Meghalt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző - tájékoztatott a Magyar Olimpiai Bizottság.

A jeles szakember, aki játékosként az 1964-ben, Tokióban győztes válogatott tagja volt, kedden, 71 éves korában hunyt el.

Rusorán Péter sportolói pályafutását 1949-ben, a Fáklya Operában kezdte, majd 1950-től 1961-ig a Budapest Vörös Meteor, 1961 és 68 között a Csepel Autó, 68 és 72 között pedig a Vasas játékosa volt. A nemzeti csapatban 103 alkalommal játszott. Az 1964-es ötkarikás arany előtt 1960-ban olimpiai bronzérmet szerzett a válogatottal.

Szakvezetőként 1973 és 78 között a Vasas vezetőedzőjeként ténykedett, majd 1979-ben az iráni válogatottat irányította. A mesteredzői címet is ebben az esztendőben kapta meg.

A Vasas után a görög Ethnikosz edzője volt, majd 1983 és 86 között a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztét töltötte be. 1991-ben a Tungsramnál dolgozott, s ugyanettől az évtől 1997-ig a berlini Spandau 04, 98-ban pedig a svájci SVVC Horgen vezetőedzője volt.