Társoldalunk:

A csőd elől menekülhet Győrbe az Itxako kéziedzője

2012.03.06. 10:59

Bár a vezetők szerint átmeneti likviditási problémáról van szó, az Itxako Navarra nőikézilabda-csapatának játékosai szerint komoly pénzügyi problémával küzd a klub. A kézisek és az edzők három-négy hónapja semmilyen pénzt nem kapnak, lehet, ennek is köszönhető, hogy Ambros Martín vezetőedző korábban jelezte, nyáron távozik. Információnk szerint a szakember meg is egyezett a Győrrel a folytatásról.

Három-négy hónapja nem kaptak fizetést az Itxako Navarra nőikézilabda-csapatának játékosai és edzői, ezért a Bajnokok Ligájában szereplő csapat a nyilvánossághoz fordult, jelezve, a helyzet tarthatatlan. A csapat közleményben tudatta, elege van a hitegetésből, a klub vezetői ugyan folyamatosan ígérgetnek, de megoldást nem találtak még a problémára.

A Noticias de Navarra beszámolója szerint a játékosok azért döntöttek úgy, hogy a nyilvánossághoz fordulnak, hogy a szurkolók is tudják, négy hónapja semmilyen pénzt (se bért, se prémiumot) nem kaptak, ezzel is magyarázható, hogy az BL-ben öt forduló után még nyeretlen a csapat.

Azt azonban a csapat garantálja, hogy a pályán továbbra is küzdeni fog, mind a spanyol bajnokságban és kupában, mind a Bajnokok Ligájában.

A vezetés hétfőn késő este reagált, és azt közölte, átmeneti likviditási gondokkal küzd a klub, mert bizonyos kifizetésekre nincs megfelelő fedezet a költségvetésben, de reméli, a szponzorok segítségével hamarosan megoldódik a probléma.

Az Itxako jelenleg a BL-középdöntő I. csoportjában a Győr, a Midtjylland és a Larvik mögött a negyedik helyen áll, ám ha a norvégok nem nyernek a magyar bajnok ellen az utolsó mérkőzésen, úgy a spanyol csapat kiharcolhatja a dánok ellen az elődöntőbe jutást.

A csapat edzője, Ambros Martín korábban már jelezte, a szezon végén távozik az együttestől. Információnk szerint a Győr nemcsak tárgyal, de meg is egyezett már vele a folytatásról, ám ezt addig nem hozhatja nyilvánosságra, amíg az Itxako versenyben van a Bajnokok Ligájában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK