Vágólapra másolva!
Az elmúlt három évben mindig spanyol csapat búcsúztatta az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatát a Bajnokok Ligájában. Ugyan a nyolcaddöntő első mérkőzésén az Ademar León 31-28-ra nyert, de egy sikeres visszavágóval végre megtörhetne a spanyol átok Mocsai Lajos együttese számára.

Himnuszéneklés miatt indított eljárást az EHF a Veszprém ellen

A múlt szombati összecsapáson csaknem negyven percig jól játszott a Veszprém, már 25-21-re is vezetett az Ademar León ellen, ám a zárószakaszt 10-3-ra elveszítette, így végül 31-28-as vereséget szenvedett.

"Ha sikerül az első meccs sikertelen szakaszait kiiktatnunk, akkor több esélyünk lesz. Az idegenbeli találkozón volt olyan védekezési felállás, amikor nagyon jól játszottunk, például a 127 kilós beállósuk gólt sem lőtt, de néhány változásra nem reagáltunk megfelelően" - mondta Mocsai Lajos.

Laluska Balázs igazán jól ismerheti a csapatot, hiszen évekig Leónban kézilabdázott. "A második félidőben mutatott védekezésre lehet alapozni. A beállóst továbbra is szemmel kell tartani, hiszen őt jól játsszák meg a társak, ugyanakkor az átlövőik is nagy lendülettel érkeznek. Ha sikerült megtalálnunk az egyensúlyt, nem lesz baj. Támadásban figyelnünk kell a León nyitott védekezésére, tudjuk, hogy nem alkalmazzák egész meccsen, de bármikor előhúzhatják" - nyilatkozta a veszprémi Naplónak a balkezes játékos, aki százalékos tippelésre nem vállalkozott, de elmondta, egyértelműen bízik a továbbjutásban.

Az idegenben tíz gólig jutó Császár Gábor a Kezi.hu szakportálnak úgy nyilatkozott, szeretnék kijavítani a hibákat és nem szeretnék, ha meglepetés érné a csapatot

"A héten átveszünk mindent, a nyitott védekezés elleni támadást, az emberfogás, a hatos fal elleni játékot, de a védekezést ugyanúgy. Fontos, hogy a beállót meg tudjuk fogni, mert ugyan az első meccsen Baena nem lőtt nekünk gólt, de meggyűlt vele a bajunk, nagy a súlya és nehéz megtartani. Erre nagyon oda kell figyelnünk, mint minden másra is. A háromgólos különbség éppen az a határ, ami bizakodásra adhat okot, hiszen nincs veszve még semmi, de nehéz dolgunk lesz. A Veszprém életében a továbbjutás jelentős fegyvertény lenne. Sokat dobna a csapaton és a magyar kézilabdázásnak is jót tenne, ha a Final Four-ért küzdhetnénk" - mondta.

A héten keményen készülő Veszprém tavaly a nyolcad-, 2010-ben pedig a negyeddöntőben a Barcelonával, míg 2009-ben ugyancsak a nyolc között a Ciudad Reallal szemben maradt alul.

A León szerdán a spanyol tabella kilencedik helyén szerénykedő Pamplona csarnokában 36-35-re kikapott.

A férfi BL-nyolcaddöntő visszavágóinak programja:
MKB Veszprém - Ademar León (spanyol), vasárnap 18 óra (az első mérkőzésen: 28-31)
Cimos Koper (szlovén) -Kielce (lengyel), szombat 18 óra (26-27)
Croatia Zagreb (horvát) - Metalurg Szkopje (macedón) szombat 20.15 (18-19)
AG Köbenhavn (dán) - Sävehof (svéd), szombat 20 óra (34-25)
Atlético Madrid (spanyol) - Schaffhausen (svájci), vasárnap 15.45 (36-27)
Barcelona (spanyol) - Montpellier (francia), vasárnap 17.00 (28-30)
HSV Hamburg (német) - Füchse Berlin (német), vasárnap 17.15 (30-32)

A német Kiel már kettős győzelemmel kiharcolta a negyeddöntőbe jutást a lengyel Wisla Plock ellen.