Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott világbajnoki selejtezőn 27-21-re verte Norvégiát, az összecsapáson a három év után visszatérő Nagy László hat gólt szerzett.

Eredmény, férfi vb-selejtező, 1. mérkőzés:
Magyarország - Norvégia 27-21 (12-10)
Veszprém, 5000 néző
v.: Geipel, Helbig (németek)
gól: Császár 6/2, Nagy L. 6, Harsányi 4/1, Gulyás 3, Lékai 2, Zubai 2, Schuch 1, Mocsai T. 1, Pérez 1, Vadkerti 1, illetve Tvedten 6/3, Kjelling 5, Myrhol 3, Mamelund 2, Björnsen 2, Samdahl 2, Rambo 1
hetes: 4/3, illetve 3/3
kiállítás: 2, illetve 10 perc

Élő közvetítés

Utoljára 2009. június 21-én, egy Szlovákia elleni Eb-selejtezőn lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott színeiben Nagy László. A barcelonai jobbátlövő nagy visszatérésére éppen leendő klubjának, a Veszprémnek csarnokában került sor, ahol a csapat Norvégia ellen vb-selejtezőt játszik.

A bő keretből a sérüléséből lábadozó Iváncsik Tamás és Ilyés Ferenc mellett az enyhe tüdőembóliával kezelt Krivokapics Milorad hiányzott, a vendégeknél Steinar Ege és Börger Lund nem léphetett pályára sérülés miatt.

A két csapat korábban már találkozott selejtezőkön: a 2000-es világbajnoki kvalifikáción a hazai 20-19 után a visszavágón 24-22-re nyertek a norvégok, majd négy évvel később a következő vb-selejtezőt is elbuktuk (idegenben 27-24-re kikaptunk, míg Miskolcon csak 30-29-re nyertünk).

Norvégia kezdte jobban a meccset, Nagy első két lövését elrontotta, de a 9. percben ő egyenlített (4-4), majd második góljával már a magyaroknál volt az előny.

9-6-nál úgy tűnt, sikerül meglépni, de Fazekas mellett Erevik kapus is remekelt. A félidő úgy ért véget 12-10-es eredménnyel, hogy Iváncsik Gergő az utolsó másodpercben még megdöngette a lécet.

Forrás: foto24.hu

A második játékrész elején gyorsan egyenlítettek a norvégok, de Gulyás révén 17-13-ra nőtt az előny. Erevik azonban versenyben tartotta a vendégeket, Mamelund felhozta 19-18-ra őket. De ezzel elfogyott a lendület, Nagy László vezérletével sikerült a nagy hajrá.

A vége 27-21 lett, a jövő szombati visszavágót nyugodtan várhatja az együttes, kézzel fogható közelségbe került a 2013-as spanyolországi vb-részvétel.

Forrás: foto24.hu