Vágólapra másolva!
A magyar férfikosárlabda-válogatott remek második félidei teljesítményével győzött Cipruson az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó mérkőzésén, de már korábban eldőlt, hogy nem lesz ott a 2013-as szlovéniai kontinenstornán.

Eredmény, C csoport, 8. forduló:
Ciprus - Magyarország 58-63 (20-6, 11-23, 7-17, 20-17)
A legjobb magyar dobók:
Lóránt 13, Trotter 11, Szabó Zs. 8

A magyarok hét mérkőzés után 2/5-ös győzelem/vereség-mérleggel álltak, és az utolsó fellépés eredményétől függetlenül már biztos volt, hogy nem jutnak ki a jövő évi, szlovéniai Európa-bajnokságra.

A még nyeretlen, így az Eb-ről ugyancsak lemaradó ciprusiak a mérkőzés elején faképnél hagyták Rátgéber László együttesét, és 10-1-re, majd a nyitónegyed végén 20-6-ra elhúztak. A folytatásban fordult a kocka, és a honosított Trotter Obie vezetésével remek 10 percet produkáltak a vendégek, így a félidőben már csak 31-29 volt az állás.

A nagyszünet után a Rómába szerződött Lóránt Péter révén egy 13-0-ás rohamot mutatott be a sok labdát szerző nemzeti csapat, ezzel tíz pont fölé tornázta előnyét. A harmadik játékrészben mindössze hét pontot összehozó szigetországiak az utolsó felvonásban még feljöttek ugyan hat pontra (44-50), ám Szabó Zsolt triplái lehűtötték a lelkesedésüket. A hajrában már semmi sem fenyegette a csoportkör harmadik magyar sikerét.

A válogatott 3/5-ös mérleggel zárta szereplését, és legutóbbi - 1999-es - részvétele óta sorozatban a hetedik kontinenstornájáról maradt le. A jövő évi Eb-n a selejtezőcsoportok első két helyezettje, illetve a négy legjobb harmadik vehet részt.

Rátgéber László szövetségi kapitány: "Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy minden idegenbeli meccsünket a sorozatban. Nagyon mélyről jöttünk fel, köszönhetően a kéthónapnyi munkának, a lelkesedésnek és az akarásnak. Mindannyian nagyon örülünk a győzelemnek, jó volt boldoggá tenni az 50 lelkes magyar békefenntartó katonát!"

A csoport másik mérkőzésén:
Horvátország-Ausztria 78-74

A csoport végeredménye (pontazonosságnál az egymás elleni eredmény dönt):
1. Horvátország 16 pont
2. Ukrajna 14
3. Ausztria 11
4. MAGYARORSZÁG 11
5. Ciprus 8