Vágólapra másolva!
A labdarúgás után a női kosárlabdával bővülne a tóthfalui Nyers István Akadémia, így jövőre már lányok is jelentkezhetnek a Rátgéber László és szakmai stábja vezetésével induló kosárakadémiára.

Miután minden kérdésben ugyanúgy gondolkodik a Nyers István Akadémia vezetésével, Rátgéber László, a magyar férfikosárlabda-válogatott újvidéki származású kapitány úgy döntött, a saját pécsi akadémiája mellett a 2013-14-es tanévben - integrálva a tóthfalusi intézménybe - a Vajdaságban is elindítja osztályát.

"Rátgébert meghívtam hozzánk, beleszeretett a törekvésünkbe, hiszen kiderült, hogy minden kardinális kérdésben azonos elveken gondolkodunk - nyilatkozta a Magyar Szónak Apró Attila, a Nyers István Akadémia szakmai alelnöke.

"A személyes találkozón elkészítettünk egy akciótervet, amely mentén haladunk. A tehetségek feltérképezése már elkezdődött a '98-as korosztályt illetően egész Vajdaság területén Rátgéber kapcsolati hálóján keresztül. Első lépésben egy háromnapos tábort szervezünk az összes érdeklődőnek a téli iskolai szünetben, melyet egy részletekre kitérő prezentációval zárunk a szülők részére. Egyelőre azt üzenném a kosárlabdázni szerető lányoknak, hogy nagy szerencséjük van" - tette hozzá.