Vágólapra másolva!
7-7-es döntetlent ért el a magyar férfivízilabda-bajnokság keddi rangadóján a ZF-Eger együttese a Vasas ellen. A hazaiak edzője, Gerendás György nagyon dühös volt, és az ifik közé száműzte világbajnok játékosát, Varga II Zsoltot.

Mindössze kétszer vezetett a mérkőzésen a hazai együttes, 2-1 után 7-6-ra, de hiába volt a kezében a győzelem, nem tudott élni vele. Az egriek kezén volt a labda a mérkőzés hajrájában, de a 34 másodpercet képtelenek voltak okosan kijátszani.

Varga II. Zsolt szándékosan fejbe lőtte a labdával a védőjét, a játékvezető cserével végleg kiállította, amit a Vasas köszönt szépen, és Moritz Oeler révén az utolsó másodpercben pontot mentett.

"Idény eleji forma, gyenge játék, fegyelmezetlenség. Ennyi. Az utolsó támadás előtt harminckét másodpercnél megszereztük a labdát, kérdem én, miért kell kapura lőni a labdát, miért kell esélyt adni a bírónak? Ez egy érdekes kérdés, én nem tudok erre válaszolni" - idézte a Heol.hu Gerendás György vezetőedzőt.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a szakember a találkozó után közölte világbajnok játékosával, a nagy hibát elkövető Varga II Zsolttal, hogy nem számol vele a továbbiakban, és az ificsapathoz irányította.