Vágólapra másolva!
Horvát lapértesülés szerint Ivana Lovric, a Debrecen egykori horvát válogatott kézilabdázója halálra gázolt egy 33 éves asszonyt, majd cserbenhagyva áldozatát csak másfél órával később jelentkezett a rendőrségen.

A Vecernji list információja szerint október 29-én Zágrábban okozott halálos balesetet Ivana Lovric, a horvát nőikézilabda-válogatott és a ZRK Samobor játékosa. Az Európa-bajnokságra készülő irányító-átlövő autójával egy 33 éves asszonyt ütött el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Az áldozat később belehalt sérüléseibe, Lovric pedig az eset után más félórával adta fel magát a rendőrségen, ahol kihallgatták, majd elengedték.

Lovric tagja a horvátok Európa-bajnokságra készülő húszfős keretének, amely kedden kezdi meg a munkát.

Forrás: AFP/Javier Soriano

"Beszéltem Ivanával, láttam az utóbbi meccseit, amelyeken nagyon jól játszott, de minden gólnál a könnyeivel küszködött, majd a mérkőzés végén leült egy sarokba sírni. Most saját magával is meg kell küzdenie, mi el sem tudjuk képzelni, milyen nehéz lehet a helyzete. De a közösség talán kicsit enyhíteni tud a fájdalmán" - nyilatkozta Vladimir Canjuga szövetségi kapitány.

Az Európa-bajnokságot december 4-16-a között négy szerbiai városban - Belgrád, Nis, Versec, Újvidék - rendezik, a magyar válogatott utóbbi helyszínen lép pályára, a csoportban Horvátország, Spanyolország és Németország lesz az ellenfél.

A bő horvát Eb-keret:
kapusok: Jelena Grubisic (Krim Mercator), Ivana Jelcic, Marta Zderic (mindkettő Podravka)
mezőnyjátékosok: Maja Zebic, Aneta Peraica (mindkettő Zajecar), Nikica Pusic-Koroljevic, Anita Gace, Vesna Milanovic-Litre, Zana Covic (mind Podravka), Natasa Jankovic, Maja Koznjak (mindkettő Lokomotiva), Katarina Jezic (Buducnost), Dragica Dzono, Ivana Petkovic (mindkettő Zelina), Lana Frankovic (Sesvete), Andrea Penezic (Krim Mercator), Kristina Elez (Érd), Maida Arslangic (Nica), Sonja Basic (Metalurg), Ivana Lovric (Samobor).