Vágólapra másolva!
Másfél hete kizárólag a december 4-én rajtoló Európa-bajnokságra koncentrál a magyar nőikézilabda-válogatott és a Győr világklasszis irányítója, Görbicz Anita, aki úgy érzi, a csapat képes lehet a nagy meglepetésre. A taktika titkos részeként vészkapusként is bevethető játékos négy éve nem szerepelt világversenyen, nagyon szereti az edzőjét, és csak mosolyog, amikor a Győr-Fradi ellentét szóba kerül.

Kissé meglepő, de 2008-ban szerepelt utoljára világversenyen. A 2009-es vébét a térde, a legutóbbi, 2010-es Eb-t ujjsérülés miatt hagyta ki. Van önben éhségérzet?

Már rettenetesen várom az Európa-bajnokságot, sokat beszélgetünk erről a csajokkal, hiszen már itt vagyunk Szegeden, közel az újvidéki Eb-helyszínhez. Az utolsó két eseményen, a tavalyi brazíliai világbajnokságon és az idei olimpián nem lehettünk ott, jó lenne egy komoly eredménnyel visszatérni. Tudjuk, hogy sok magyar szurkol majd nekünk a helyszínen.

A felkészülés utolsó szakaszát november 19-én kezdte a válogatott. Hogyan jellemezné az utóbbi másfél hetet?

Nagyon jól együtt van a csapat, kiváló a hangulat, a múlt hétvégi, kijevi Turcsin-kupa pedig hatalmas lendületet adott nekünk. Akadtak ugyan furcsa körülmények a helyszínen, de például arra nem is emlékszem, mikor tudtunk délelőtti meccset nyerni. Márpedig a hollandok ellen nagyon jól játszottunk. A tornagyőzelem ellenére nem vagyunk még kész állapotban, de jó úton haladunk.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Sokat gyakorolta a csapat a kapus lecserélésével és mezőnyjátékos behozatalával létrehozott mesterséges emberelőnyt. Milyen lehetőségek rejlenek ebben?

Az edzések után kipróbáltuk élesben is, nagyon bejött, de azért tegyük hozzá, nem mindegyik csapat tanúsított komoly ellenállást. Több gólt is lőttünk ilyen szituációból, de hogy a kapitány ezt melyik Eb-mérkőzésen, milyen szituációban szeretné alkalmazni, azt nem tudom. Sok veszélyt rejt magában, pontos, hiba nélküli játékot igényel, hiszen üres kapu van mögöttünk. Akkor lehet hatásos fegyver, ha nagyon kell a gól, és minden mindegy alapon megkockáztatjuk. Ilyenkor ugyan több ember van a védekező csapat hatosánál, de ez inkább az ellenfélnek zavaró, hiszen mi készültünk erre az edzéseken.

Karl Erik Böhn szövetségi kapitány azt mondta, a kapus lecserélését követő akcióban még inkább kiaknázhatóak Görbicz Anita erényei. Mire gondolhatott?

Ebben az esetben én vagyok a kapus, hiszen engem cserélnek be mezőnyjátékosként. Ha az ellenfelek kivideózzák, majd idővel rájönnek, hogy rendszerint nem én fejezem be ezeket az emberelőnyös akciókat. De egy-két embert biztosan lekötök.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Milyen edző Karl Erik Böhn?

Kiváló szakember, akit nagyon tisztelek. Klubszinten jobban ismerem, hiszen Győrben többet dolgoztam vele, de amit akkor elértem, azt neki köszönhettem. Pozitív energiákkal rendelkező edző, aki sokat tud segíteni a játékosoknak.

Gyakran emlegetik, hogy a skandináv stílus és életszemlélet különbözik a magyartól , de erre azt mondta, ő nem erőltet semmit a játékosaira, hagyja, hogy azt csinálják, amit tudnak. Nagyon elüt ez a módszer a volt edzői felfogásától?

Ne arra gondoljunk, hogy a hát mögötti passzokat, meg a laza játékot kéri tőlünk állandóan. Talán úgy tudom megfogalmazni, hogy olyan alapdolgokat tanít meg nekünk újra, amelyekre egyébként csak legyintenél, és azt mondanád, áh, ezt tudom. Aztán kiderül, nem is olyan egyszerű.

Tízéves, komoly nemzetközi tapasztalattal is tud még tőle tanulni?

Hogyne, tanulni sohasem késő.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Meg lehet szokni, hogy a győri klubnál Ambros Martín kőkemény védekezést vár el, míg a válogatottnál talán inkább a támadásszervezés és maga a játék a dominánsabb? Vagy Böhnnél is komolyabb szerep hárul már a védekezésre?

Valóban más típusú munkát végzünk, de nem csak Martínnál fontos a védekezés. Böhn is arra összpontosít, minden edzés elején elmondja, mit szeretne ezen a téren viszontlátni.

Mennyire segíti a csapatot a másodedző, Siti Beáta, akivel még együtt is játszott?

Nagyon jó vele dolgozni. Női csapatnál a férfiedző mellé azért is szoktak női segítőt választani, hogy katalizátorszerepet töltsön be a szakvezetés és a csapat között. De ő ennél sokkal többet jelent, taktikailag és szakmailag is rengeteget hozzátesz a munkához. Tényleg teamként dolgozik együtt a kapitánnyal.

Böhn kiemelte, hogy neki is fontos az ETO és a Fradi jó BL-szereplése. A két klub jó szériája mennyire érződik a válogatottnál?

Egyáltalán nem érződik, egyetlen szó sem esett még róla. Mi csak az Eb-re összpontosítunk, mert szeretnénk nagy meglepetést okozni.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szövetség 1-6. hely valamelyikét tűzte ki, a kapitány azt mondta, benne lehet a meglepetés a csapatban, Tomori Zsuzsanna úgy fogalmazott, hogy ha elődöntőbe jut a csapat, akkor remélhetőleg nem áll meg. Ön milyen erőt érez a csapatban?

Nem akarok tippelni, de bízom a lányokban, és a már említett meglepetésben. A horvátok elleni keddi nyitómeccs rendkívül fontos lesz, ott sok kérdésre választ kapunk majd.

Figyelik azért az ellenfelekről szóló híreket?

Persze, ilyen szinten is elkezdtük a felkészülést. Nem csak arra figyelünk, amit a kapitány mond, mi ugyanúgy tájékozódunk.

A korábbi kapitány, Mátéfi Eszter nagyon nem tudott mit kezdeni a Győr-Fradi ellentéttel. Böhn viszont azt hangsúlyozta, hogy a játékosoknak nem kell barátoknak lenniük, csak a pályán kell maximumot nyújtani. Ön szerint milyen hatással van a rivalizálás a csapatkohézióra?

Mindenki mindig erről beszél, pedig szinte az összes ferencvárosi - Kovacsicz, Szamoránsky, Tomori, Vérten - játszott Győrben is. De most őszintén: el tudja képzelni, hogy például Vérten Orsival bármi problémánk lenne? Annyira nincs, hogy mi csak röhögünk ezen. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek a pletykák rontják a válogatott megítélését.