Vágólapra másolva!
Nem hozott meglepetést a Magyar Vízilabda Szövetség döntése, az elnökség a három pályázóból titkos szavazással Benedek Tibort nevezte ki a magyar férfivízilabda-válogatott új szövetségi kapitányának.

A Magyar Vízilabda Szövetség december 17-én írt ki nyilvános pályázatot a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjára, amelyre Benedek Tibor, Gyöngyösi András és Vincze Balázs is kandidált.

Az elnökség csütörtökön titkos szavazással végül a háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és egyszeres Európa-bajnok, négyszeres BEK-/Euroliga-/BL-győztes Benedek mellett döntött. A Kemény Dénes segítőjeként dolgozó klasszis tavaly megbízott kapitányként két Világliga-mérkőzésen már ült a kispadon, és Románia, valamint Olaszország ellen is győzelemre vezette a válogatottat.

"Borzasztóan örülök, köszönöm szépen az elnökség bizalmát. Nagyon nagy megtiszteltetés a magyar válogatott kispadján ülni" - nyilatkozta a január 10-én munkába álló Benedek a Vlv.hu portálnak. "A következő néhány napra szükségem van ahhoz, hogy alaposabban fel tudjam vázolni az elkövetkező időszakot. Egy biztos: számomra mindig csak a győzelem lesz elfogadható, de ennek eléréséhez megfelelő tervek kellenek és magát a végcélhoz vezető utat is rendkívül fontosnak tartom."

Az új szövetségi kapitány január 10-én áll munkába.

Benedek Tibor
Születési idő, hely:
1972. június 12., Budapest
Klubjai: KSI (1980-1989), UTE (1989-1996), Roma (1996-2001), Pro Recco (2001-2004), Honvéd (2004-2007), Pro Recco (2007-2012)
Legnagyobb eredményei: háromszoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008), világbajnok (2003), Európa-bajnok (1997), négyszeres BEK-/Euroliga-/BL-győztes (1994, 2003, 2008, 2010), európai Szuperkupa-győztes (1994, 2007), LEN-kupa-győztes (1993), hatszoros magyar bajnok (1991, 1993, 1994, 1995, 2005, 2006), hatszoros olasz bajnok (1999, 2002, 2008, 2010, 2011, 2012), az év játékosa (1992, 1993, 1994, 2002)