Vágólapra másolva!
A sok hibával játszó, olimpiai negyedik magyar férfikézilabda-válogatott 30-21-re kikapott a horvát csapattól a spanyolországi világbajnokság harmadik fordulójában.

Az élő közvetítés

D csoport, 3. forduló (Madrid):
Horvátország - Magyarország 30-21 (15-11)
gól:
Cupic 8/3, Kopljar 6, Duvnjak 5, Strlek 3, Stepancic 2, Gojun 2, Bicanic 2, Vori 1, Sprem 1, illetve Szöllösi 5, Nagy L. 4, Harsányi 3/1, Krivokapics 3/3, Császár 3, Nagy K. 2, Zubai 1
hetesek: 3/3, illetve 8/4
kiállítások: 4, illetve 4 perc

Az első két fordulóban aratott győzelmek után Slavko Goluza csak a mézesmadzagot húzta el a magyar férfikézilabda-válogatott előtt, amikor azt mondta a keddi mérkőzés előtt, hogy teljesen más csata vár a horvátokra, mint az olimpián.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Nagy Kornél két gólig jutott

Annyiban igaza lett, hogy amíg Londonban a csoportmérkőzésen és a bronzcsatában is héttel kaptunk ki, addig most sokkal súlyosabb is lehetett volna a vereség. Pedig sokáig úgy tűnt, a két csapat pariban lehet egymással, csak a hibákat kellett volna minimálisra redukálnia Nagy Lászlóéknak.

Mikler nem védett rosszul, a felállt falunk nagyon jól állta a sarat, ám támadásban annyi technikai hibát követtünk el, hogy félő volt, 20 perc alatt izomláza lesz Cupicnak és Srtleknek a sok kontratámadástól és gólszerzéstől.

Negyedóra után úgy vezetett 6-4-re az ellenfél, hogy hat góljukból négyet ziccerből szereztek, a 19. percben már öt volt az előny (10-5).

Mocsai Lajos próbálta forgatni a csapatot, Nagy László egy kis pihenő után visszatért, és hat perc alatt szerzett négy góljával sokat tett azért, hogy a félidő csak 15-11-es horvát előnnyel záruljon.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Nagy Lászlónak az első félidőben voltak felvillanásai

A szünetben minden bizonnyal megbeszélte a teendőket a csapat, de a második félidő elején Mocsai Lajosnak három és fél perc után újra kupaktanácsot kellett tartania. Folytatódott a technikai hibák sorozata, egy 4-0-s rohanással már 19-11 állt az eredményjelzőn.

Nyitottabb védekezésre váltottunk, ez pár percig zavart is okozott az ellenfélnél, de 21-16-nál jártunk utoljára lőtávolságon belül - már ha az ötgólos különbség annak volt nevezhető.

Ugyan a szakvezetés azt ecsetelte a vb előtt, hogy a fiataloknak több bizonyítási lehetőséget ad ezen a vébén, Ancsin és Putics csak nagyon a hajrában állhatott be, Szöllősi legalább bizonyította, hogy lehet rá számítani, és a gyengébb napot kifogó Zubai helyére beállva öt gólt is szerzett, ezzel a csapat legeredményesebbjeként zárt.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Zubai Szabolcs

29-19-nél már tíz volt közte, de végül egy tatai-bravúr megakadályozta a horvátokat, hogy kétszámjegyű különbséggel nyerjenek. A 30-21-es vereség így is kínos, de reális. a papírforma szerint érik a csoportharmadik hely, és félszemmel már kell figyelni a C csoportot, hiszen onnan várhatóan a szerb-szlovén kettős közül kap a csapat nyolcaddöntős ellenfelet.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány: "A horvátok agresszív, hatalmas védőfala hibázásra kényszerített bennünket. Sok volt az eladott labda, a rossz előkészítés, a lövés, és ez vezetett a vereséghez. A horvátok előttünk járnak."

Szerdán szünnap következik, csütörtökön pedig a házigazda és a legutóbbi vb-n harmadik spanyol együttes lesz az ellenfél Madridban

A Vecernij.hr interjút készített a Veszprém egykori kapusával, a spanyol válogatottat erősítő vajdasági kézilabdázóval, Sterbik Árpáddal, aki azt mondta, a vb legnagyobb esélyese szerinte a címvédő francia és a horvát csapat. Viszont Spanyolországtól is érmet vár.

A csoport további mérkőzésein:
Spanyolország - Ausztrália 51-11 (24-6)
Egyiptom - Algéria 24-24 (16-12)

Az állás:
1. Spanyolország 6 pont (107-49)
2. Horvátország 6 (97-54)
3. MAGYARORSZÁG 4
4. Egyiptom 1 (71-85)
5. Algéria 1 (58-82)
6. Ausztrália 0

A csoportból az első négy helyezett jut a nyolcaddöntőbe.