Vágólapra másolva!
Áll a bál a szerb férfikézilabda-válogatottnál, miután a csapat a kiváló világbajnoki nyitány után két vereséget is szenvedett, így csupán csoportharmadikként jutott be a legjobb tizenhat közé, ahol a házigazda spanyolokkal játszik. Veselin Vukovic kapitány nem bírja kezelni a sztárokat, már előre a bírók teljesítménye miatt aggódik, míg Darko Stanic kapus a visszavonulását emlegette.

A szerb férfikézilabda-válogatott a világbajnokság C csoportjában 31-22-re verte Dél-Koreát, 34-28-ra Fehéroroszországot, majd 30-20-ra Szaúd-Arábiát, és a szerb sajtó szerint eluralkodott a balkáni országokra jellemző hurráoptimizmus.

A csapaton belüli egységet szimbolizálandó Momir Ilic az egyik mérkőzés legjobb játékosának járó órát Zarko Sesumnak ajándékozta, a csapat saját magát szórakoztatta azzal, hogy aki kétperces kiállítást kapott, egy kört fizetett minden társának a vacsoránál.

Forrás: AFP/Jose Jordan

Momir Ilic

Aztán a negyedik fordulóban Lengyelország egy kiélezett csatában 25-24-re legyőzte a válogatottat, de akkor még mindig azt mondták a játékosok, hogy semmi baj, Szlovénia legyőzésével meglehet a csoportelsőség.

A szombati összecsapáson úgy tűnt, össze is jön a siker, öt perccel a mérkőzés vége előtt még 30-27-re Szerbia vezetett, egy kétperces kiállítás viszont megpecsételte sorsukat, és a szlovénok egy 6-1-es szériával 33-31-re fordítani tudtak.

A mérkőzés után jött a nyilatkozatháború: Veselin Vukovic szövetségi kapitány ugyanis azt mondta, az utolsó öt percre a csapat idősebb játékosai azt kérték, hadd játsszanak, mert meg tudják tartani az előnyt.

Forrás: AFP/Javier Soriano

Mit is nyilatkozott Vukovic kapitány?

Momir Ilic viszont úgy reagált, ő nem érti a kapitány ezen nyilatkozatát. "Fogalmam nincs mire gondolt, hiszen a meccs végén én nem játszottam. Meg kell vele beszélnünk a dolgot, az esti elemzéskor ez nem került ugyanis szóba, mi is csak az újságban olvastunk erről."

Ugyancsak értetlenkedve nyilatkozott Petar Nenadic, aki öt asszisztjával és tizenhárom góljával a csapat egyik legjobbja a vébén, ám a szlovének elleni mérkőzés második félidejében nem léphetett pályára, noha addig hatszor is betalált a kapuba.

"Nem az én dolgom eldönteni játszom vagy sem, azt teszem, amit az edző mond. Nekünk az a dolgunk, hogy hatvan percen át küzdjünk" - nyilatkozta a Szeged egykori játékosa.

Forrás: AFP/Franck Fife

Nenadic nem került pályára a második félidőben

A két egykori veszprémi játékos közül Marko Vujin egy mondat erejéig szóba állt az újságírókkal, azt mondta, tőle senki ne kérdezzen semmit. Sesum viszont szóra se méltatta a szerb sajtót.

A legkeményebben Darko Stanic fogalmazott, a világklasszis kapus úgy nyilatkozott, hogy az ő generációja az utolsó nagy lehetőséget rontotta el. "Nem akarok olyan válogatottban védeni, amelynek nem szerepel a céljai között a jó eredmény elérése. Ennek a generációnak ez a világbajnokság volt az utolsó esélye" - nyilatkozta lemondóan.

"Azt mondom, ha az idősebb játékosok nem alkalmasak a feladatra, akkor játsszanak a fiatalok. És ha ők igényt tartanak rám, akkor visszatérek a válogatottba majd. De egyelőre végig kell gondolnom a folytatást."

Forrás: AFP/Franck Fife

Marko Vujin

Szerbia a legjobb 16 között Spanyolországgal találkozik, és nemcsak Stanic, de Vukovic kapitány is lemondott már a továbbjutásról. "Ha eddig nem voltunk elégedettek a játékvezetéssel, akkor most majd meglátjuk, mi történik. Nehéz optimistának lennem, amikor a házigazdával játszunk. Ráadásul nem is tudom, egy-két játékosomhoz hogyan viszonyuljak" - mondta a kapitány.

A vasárnapi nyolcaddöntők eredményei:
Németország - Macedónia 28-23 (13-9)
Oroszország - Brazília 27-26 (14-14)
Franciaország - Izland 30-28 (15-14)
Dánia - Tunézia 30-23 (16-11)

A hétfői program, nyolcaddöntők
Spanyolország - Szerbia, Zaragoza 19.00
Egyiptom - Szlovénia, Barcelona 19.00
Horvátország - Fehéroroszország, Zaragoza 21.30
Magyarország - Lengyelország, Barcelona 21.30