Vágólapra másolva!
Tavaly azt hitte a Barcelona férfikézilabda-csapata, hogy ha idén lejár a szerződése, akkor Nagy László kevesebbel is beéri és marad a klub játékosa. A Veszprém válogatott jobbátlövője viszont azt mondta, ő a világ egyik legjobb jobbátlövője, és többre vágyik. Például a magyar bajnok színeiben idén a BL négyes döntőjére.

"Úgy terveztem, hogy Barcelonában zárul a karrierem. A világ egyik legjobb városa, remekül éreztem ott magam a nejemmel és a kislányommal. Másfél évvel a szerződésem lejárta előtt elkezdtük a beszélgetéseket a vezetőkkel, a célom az volt, hogy náluk folytatom. Volt ajánlatom Franciaországból, Németországból és itthonról, ennek megfelelően álltam a tárgyalásokhoz. A vezetők is ragaszkodtak az elképzeléseikhez, miként én is, ugyanis nem voltam kényszerpályán. Hívott a Hamburg, tisztességes ajánlatot tett, jobbat, mint a Barca, viszont rosszabbat, mint az MKB" - nyilatkozta Nagy László a Feol.hu portálnak.

"A katalánok úgy gondolták, hogy elmúltam 31 éves, kérvényeztem a spanyol állampolgárságot, nem megyek sehova. Úgy voltak vele, kifut a szerződésem 2013 nyarán, aztán beérem kevesebbel, mint korábban. Én viszont többet szerettem volna. Az egyik kézilabdás portál a világ legjobbjának választott. Nem biztos, hogy én vagyok az, de úgy gondolom, ott vagyok a közvetlen élmezőnyben, a jobbátlövők között pedig a svéd Kim Anderssonal vagyok a legfelső polcon. Ennek megfelelő javadalmazást szerettem volna, amire Barcelonában nemet mondtak."

Forrás: Fabók Bálint [origo]

A válogatott jobbátlövő elmondta, a BL-győztes Kielnek nem állt érdekében az ő megszerzése, hiszen Marko Vujin, valamint Christian Zeitz személyében két jó balkezes lövője van.

A Veszprém viszont olyan jövőképet vázolt fel, ami nagyon szimpatikus volt neki. A magyar bajnok idén a Final Fourba való bejutást, jövőre pedig a BL-győzelmet tűzte ki célul.

"Itt nem idegen közegbe kerültem, mi több, Fazekas Nándi és Iváncsik Tomi nagyon jó barátom. Vannak csapatok, amelyek soha nem jutnak el a legjobbak közé, maradnak a vágyak szintjén, úgy gondolom, mi idén ott lehetünk a négyes döntőben, igaz, ehhez mindenkinek maximumot kell nyújtania. Hat csapat esélyes a júniusi, kölni szereplésre. A Kiel és a Barcelona ott lesz, ebben biztos vagyok, valamint ott lehet a Hamburg, a Berlin, a Kielce és mi."

Forrás: MTI/Kovács Anikó

Nagy elmondta, számára Barcelona a földkerekség talán legnagyobb klubja és legszebb városa.

"Ha befejezem a sportot, elképzelhető, hogy visszatérek és maradok is a családdal. A két lakásomat kiadtam, egy étteremben van résztulajdonom, közösen üzemeltetjük egy atléta barátommal, érthetően most ő felügyeli az üzletet."