Vágólapra másolva!
Vasárnap este a Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában az eddig százszázalékos Ferencváros nőikézilabda-csapatát fogadja a Krim Ljubljana együttese. A szlovén lapok úgy számolnak, ha öt vagy annál több góllal nyer a csapat, szinte biztos elődöntős. Tone Toselj edző szerint a számolgatás kudarchoz vezet.

Három mérkőzésen három győzelmet aratott a Ferencváros nőikézilabda-csapata, amely legutóbb Dabason 30-26-ra legyőzte az addig szintén hibátlan Krim Ljubljanát. A szlovéniai visszavágón Elek Gábor együttese végleg bebiztosíthatja a továbbjutást, a Krim viszont abban reménykedik, megfelelő győzelemmel helyrehozza botlását, és nagy lépést tesz a négy közé vezető úton.

"Elemeztük a legutóbbi mérkőzést, és ezúttal próbálunk még jobban készülni a magyarokra. A Ferencváros nagy hagyományokkal bíró kiváló csapat, nem véletlen, hogy idén mindössze egyszer, Larvikban kapott ki" - nyilatkozta Tone Tiselj vezetőedző.

A hazaiaknál Maja Zrnec nem játszhat, de kérdéses Susan Müller szereplése is.

"Nem szabad számolgatunk, mert az kudarchoz vezetne" - jelentette ki Tiselj, noha a szlovén lapok azt számolgatták, ha az idegenbeli négygólos vereség után otthon öttel vagy annál többel nyerne, akkor egymás elleni összevetésben jobb lenne a Fradinál, és szinte elődöntősnek érezhetné magát.