Vágólapra másolva!
Befejezve észak-koreai diplomáciai látogatását Dennis Rodman amerikai kosárlabda-legenda klassz srácnak nevezte Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, az apját és a nagyapját pedig nagy vezetőkként emlegette. Az amerikai külügyminisztérium elhatárolódott a Féregnek becézett kosaras nyilatkozatától, és leszögezte, hogy az nem az Egyesült Államok álláspontja.

A Chicago Bulls egykori játékosa az amerikai-kínai enyhülést egykoron célzó pingpongdiplomáciához hasonlóan kosárlabda-diplomáciával próbált javítani az Egyesült Államok és Észak-Korea - Phenjan februári kísérleti atomrobbantása után - tovább romlott viszonyán négynapos útján. Csütörtökön a kosárrajongó Kim Dzsong Unnal közösen tekintettek meg egy kosárlabdameccset, majd elköltöttek egy szusivacsorát, és koccintottak is hozzá.

A phenjani repülőtéren, Pekingbe készülődve Rodman elmondta: lenyűgözte, hogy az észak-koreaiak mennyire becsületesek. Ezek után hozzáfűzte, hogy Kim Dzsong Il - a jelenlegi vezető apja - és Kim Ir Szen, Észak-Korea alapítója nagy vezetők voltak.

Forrás: MTI/EPA/KCNA

"Büszke, hazája kedveli őt, nem kedveli, egyenesen szereti őt" - mondta Rodman a 30 éves Kim Dzsong Unról, majd hozzátette: "Tudják mit, én szeretem őt. Tényleg klassz srác."

A pekingi repülőtéren Rodman már keresztülviharzott a rá váró újságírókon, anélkül, hogy egy szava is lett volna hozzájuk.

A sportoló az amerikai VICE médiacég megbízásából érkezett Phenjanba, ahol gyerekeknek tartott kosárlabdatábort, és a helyiekkel, köztük Észak-Korea legjobb játékosaival játszott bemutatómeccset.

Rodman mellett az utazó kosárcirkusznak tartott Harlem Globetrotters három tagja is részt vett a VICE által szervezett látogatáson, amelyből a médiacég egy áprilisban adásba kerülő televíziós show-műsort készít.

Patrick Ventrell, az amerikai külügyminisztérium szóvivője Washingtonban nyilatkozva bírálta Rodman megnyilvánulását. "Az észak-koreai rezsim emberi jogi teljesítménye borzalmas, lehetséges, hogy ott a legrosszabb a világon emberi jogi helyzet" - fogalmazott a szóvivő.

Külön bírálta a phenjani rezsimet azért, mert "külföldi sportolókat és látogatókat traktál ahelyett, hogy a saját népét táplálná".

A szóvivő egyúttal megismételte: Washington azt várja Észak-Koreától, hogy betartja nemzetközi kötelezettségeit, és felhagy a rakétakísérleteivel, valamint atomprogramjával.