Vágólapra másolva!
Súlyos, hétgólos vereséget szenvedett szombaton az Eger férfivízilabda-csapata a Crvena zvezdától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, Belgrádban.

BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Crvena zvezda (szerb) - ZF Eger 13-6 (5-2, 4-1, 2-3, 2-0)
a magyar góldobók:
Graham 2, Bátori, Gór-Nagy, Mezei, Kovács G. 1-1

A Tasmajdan uszodában csak rövid ideig tartotta a lépést a magyar együttes a vendéglátókkal, mivel 1-1, majd 2-2 után egyre-másra csupa hazai találat következett, és a második negyedben már 7-2-t mutatott az eredményjelző, amikor szépített az Eger (7-3).

A nagyszünetig aztán újabb hazai gólok következtek, és a harmadik játékrészt már hatalmas hátrányban, 9-3-ról kezdték az egriek.

Ebben a nyolc percben - 10-3-at követően - valamelyest apasztott a különbségen Gerendás György együttese (11-6), a zárószakaszban azonban egyértelművé vált, hogy csúnya kudarcot vall a magyar együttes Belgrádban. A március 20-i visszavágón csoda kellene a továbbjutás eléréséhez.