Vágólapra másolva!
Elsőként az Eger jutott be a férfivízilabda ob I fináléjába, miután az elődöntő második mérkőzésén, kedd este a Komjádi uszodában is legyőzte a címvédő Vasast. A hevesiek szombaton 13-10-re verték otthon az angyalföldieket.

férfi ob I, elődöntő, 2. mérkőzés:
TEVA-Vasas - ZF-Eger 6-8 (2-2, 1-5, 2-0, 1-1)
a legjobb góldobók:
Katonás 3, illetve Biros 2
Az egyik fél második sikeréig tartó párharcot 2-0-ra nyerte az Eger.

A korábbi években rendre csak az aranycsatában megütköző együttesek ezúttal már az elődöntőben összekerültek egymással, s mivel a hazai pálya előnyével a nyitányon éltek az alapszakasz-második hevesiek, a harmadikként végzett Vasasnak csakis a győzelem segíthetett abban, hogy a címvédésről szőtt álmait tovább dédelgethesse.

Ehhez képest egri góllal indult a rangadó, majd jó ideig az volt a meccsképlet, hogy vendégvezetésre Vasas-válasz következett - egészen 3-3-ig. Ekkor megrázta magát az Eger, s a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter emberelőnyös találata, majd megúszás-gólja nyomán már 7-3 volt az állás a látogatók javára.

A harmadik negyedben - bő három perc elteltével - fórból szépített a piros-kék alakulat, ezt követően pedig a triplázó csapatkapitány, Katonás Gergő büntetőből zárkóztatta tovább csapatát (5-7).

A befejező nyolc percet sokáig a rontások, a kölcsönös hibák jellemezték, minek következtében maradt a kéttalálatnyi egri előny, egészen a hajráig: bő két perc volt vissza, amikor újból gól született, ekkor a vendégek szlovák légiósa, Seman Lukas centerből volt eredményes, ezzel pedig 8-5-re elhúzott a hevesi gárda.

A Vasas számára innen már nem volt visszaút, Angyal Dániel utolsó pillanatokban szerzett találata a lényegen mit sem változtatott: nyert, s döntőbe jutott az Eger. A másik elődöntős párban az alapszakasz-első Szeged és a negyedikként zárt Szolnok küzd egymással. Itt szerdán vívják a második mérkőzést, a Szolnok az első összecsapáson vendégként diadalmaskodott, így komoly esélye van arra, hogy szintén két meccsen diadalmaskodva lépjen tovább a fináléba.