Vágólapra másolva!
A következő szezonban a magyar bajnoki cím és kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája négyesdöntőjébe jutás a célja az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának.

Kálomista Gábor társelnök a Veol.hu oldalnak elmondta: a vezetőség sikerként könyveli el a most véget ér szezont (az NB I és az MK megnyerését, és a BL-negyeddöntőt), ugyanakkor szomorúan nézték a BL Final Fourt, mert úgy látták, hogy csapatuk odavaló.

Hozzátette, hogy a klubnak a sportdiplomácia terén még erősödnie kell, elsősorban azért, hogy kivédhessék az olyan támadásokat, amelyeket a bíróküldéssel indítanak a befolyásosabb egyesületek.

Kiemelte: az MKB-vel gyakorlatilag megállapodtak, a bank további két évig névadó szponzora marad a csapatnak.

Kálomista Gábor és Áder János köztársasági elnök Forrás: MTI/Kovács Anikó

A 2013/14-es célkitűzésekkel kapcsolatban Kálomista jelezte: a mostani keret is alkalmas ezek elérésére, ám remélik, hogy a nyáron lesz még egy igazolásuk Momir Ilic és Carlos Ruesga mellett.

"Egy nemzetközi éljátékosról van szó, vele tárgyalunk, de nem biztos, hogy már idén sikerrel járunk. (...) Azonban ha sikerül megállapodnunk a szóban forgó játékossal, az hasonló kaliberű igazolás lesz, mint Nagy László hazatérése" - fogalmazott a társelnök.

Kálomista utalt rá, hogy a magyar bajnokság színvonala nem jó, és nagyon szurkol azért, hogy a fő rivális Szeged megerősödjön, mert - ahogy fogalmazott - az jót tenne a hazai kézilabdának és a többi klubnak is.