Vágólapra másolva!
Miután sikerrel megvívta a francia nőikézilabda-válogatott a horvátok elleni világbajnoki selejtezőt, Olivier Krumbholz szövetségi kapitány bejelentette, nem hosszabbítja meg szerződését.

A Francia Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy távozik a női válogatott éléről Olivier Krumbholz szövetségi kapitány. A szakember tizenöt éven át irányította a nemzeti csapatot, és azt követően mondott le, hogy a hétvégén Horvátország ellen sikerült kiharcolni a világbajnoki részvételt.

"Ebben a csapatban óriási potenciál van, szeretnénk megnyerni a riói olimpiát" - nyilatkozta vasárnap Krumbholz, aki 1998 óta összesen 410 mérkőzésen irányította az együttest. Vezetésével a válogatott összesen 19 világversenyre jutott ki, 2003-ban egy felejthetetlen, hosszabbításos világbajnoki fináléban éppen Magyarországot győzte le, míg 1999-ben, 2009-ben és 2011-ben világbajnoki ezüstérmes lett.

Olivier Krumbholz Forrás: AFP/Javier Soriano

A 2002-es és a 2006-os Európa-bajnokságon bronzéremig vezette a válogatottat, az olimpiákon azonban nem jött ki a lépés egyszer sem: Sydneyben 6., Athénban 4., míg Pekingben és Londonban egyaránt 5. lett a csapat.

A L'Equipe szerint utódja Alain Portes lesz, aki játékosként 216-szoros válogatott volt, tagja volt az 1992-es barcelonai olimpián bronzot nyert csapatnak, edzőként a Nimes csapatával Challenge-kupát nyert 2001-ben, legutóbb pedig a tunéziai férfiválogatottat irányította, amellyel 2010-ben és 2012-ben Afrika-bajnok lett, a londoni olimpián pedig negyeddöntőt játszhatott.