Vágólapra másolva!
A kézműtéten átesett csapatkapitány, Varga Dániel ott lesz a barcelonai vizes világbajnokságon, a férfivízilabda-válogatott egy másik alapembere, a szintén olimpiai bajnok center Kis Gábor viszont nem tarthat a csapattal a két hét múlva kezdődő vb-re.

Benedek Tibor szövetségi kapitány vb-csapatában Varga Dániel mellett még további három olimpiai bajnok, Varga Dénes, Madaras Norbert és Hosnyánszky Norbert kapott helyet.

"Dani sérülése javult annyit, hogy nagyjából biztosra mondható, az első barcelonai mérkőzésen már tud labdát fogni, nem lesznek fájdalmai" - nyilatkozta a szövetségi kapitány. "Lesz három meccse arra, hogy belelendüljön, ő van annyira rutinos játékos, hogy ez ne okozzon neki gondot."

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Kis Gábor viszont fájdalmaira hivatkozva lemondta a válogatottságot. Benedek hozzátette, a nyárnak azért indultak neki három jó centerrel, mert ezen a poszton bármi megtörténhet, azaz ha valaki kiesik, akkor se legyenek gondban. Megjegyezte, nincs is gond, mert Bedő Krisztián már a Világliga-döntőben is bizonyította, lehet rá számítani, így a világbajnokságra már tapasztalatokkal felvértezve utazhat.

A válogatott következő fellépése a hétvégén esedékes: péntektől vasárnapig a Vodafone-kupán a németekkel, a montenegróiakkal és a görögökkel találkozik a Margitszigeten.

A barcelonai vébécsapat:
Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok), Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton (mezőnyjátékosok)