Vágólapra másolva!
A magyar nőivízilabda-válogatott a harmadik negyedben már 12-9-re is vezetett a spanyolok elleni vb-elődöntőben, de az utolsó tizenegy percben nem szerzett gólt, így a hazai pálya minden előnyét élvező ellenfél végül 13-12-re győzött. A pénteki bronzmeccsen az orosz csapat lesz a magyar válogatott ellenfele.

vizes vb, nőivízilabda-torna, elődöntő:
Spanyolország - Magyarország 13-12 (5-5, 4-4, 2-3, 2-0)
gól: Espar 4, Lopez 3, Pareja 2, Pena, Garcia Godoy, Tarrago, Ortiz 1-1, illetve Antal 4, Szücs 3, Kisteleki, Bujka 2-2, Keszthelyi 1
emberelőnyök: 6/18, illetve 3/11
ötméteresek: 1/2, illetve 1/1

A magyar válogatott úgy ment neki az elődöntőnek, hogy minden mecsét megnyerte, gyakorlatilag nagyobb hullámvölgy nélkül tudta le az eddigi találkozókat.

A kötelező győzelmek mellett imponáló játékkal verte a nagy riválisok közül Olaszországot (10-4) és a negyeddöntőben Hollandiát (11-7) is. A spanyoloknak nem ment ilyen jól, a hollandokat a csoportban csak szűken verték két góllal, az oroszoktól pedig ki is kaptak, de az igazi arcukat az olimpiai bajnok Egyesült Államok elleni negyeddöntőben mutatták meg, amikor az elbukott londoni döntőért visszavágva három góllal legyőzték őket.

A mérkőzés előtt Merész András szövetségi kapitány elmondta, hogy a spanyolok hasonló korosztályt képviselnek, mint a magyar csapat, hasonló a stílusuk is, de pluszban jön még ehhez, hogy hazai közönség előtt játszanak. A Bernat Picornell Uszoda gyakorlatilag teljesen megtelt, a nap zárórogramjának tették a szervezők a meccset, amely naplementében, és remek hangulatban kezdődött.

A spanyol csapat tett is róla, hogy még jobb legyen a hazai szurkolók kedve, hiszen gyorsan vezetést szerzett, és bár Szücs egyenlített, majd az újabb spanyol vezetésnél Bujka is egalizált, de ezt két hazai gól követte, mire Merész azonnal lépett, és cserélt a kapuban, Bolonyai helyére Kasó állt be.

Nem védekezett durván a magyar csapat, mégis rengeteget volt hátrányban Forrás: AFP/Josep Lago

A magyar csapat összeszedte magát, kivédekezett két előnyt, majd Antal és Kisteleki révén ismét egyenlített, sőt, Keszthelyi távoli bombájával húsz másodperccel a negyed vége előtt átvettük a vezetést. A spanyolok azonban megkapták az ilyenkor szokásos előnyt, amit be is lőttek, így elképesztően gólgazdag, 5-5-ös első negyeddel kezdődött a meccs.

A második játékrész fordítva kezdődött, mint az első, Szücs révén mi vezettünk, de a spanyolok fordítottak, mire Antal válaszolt (7-7). A spanyolok megkapták a meccs első ötméteresét, be is vágták, de Antalnak erre is volt válasza. Egy remekül kivédekezett emberhátányt követően a másik oldalon Kisteleki belőtte a fórt, így ismét nálunk volt az előny. Persze a következő támadásnál újabb fórt kaptak a spanyolok, ezt már értékesítették, így a nagyszünetben 9-9 volt a meccs. Ekkor 11-5 volt a kiállítások aránya, nem a mi javunkra.

A találkozó szünetében a szervezők játékra hívták a szurkolókat, akit mutatott a kivetítő, annak pózolnia kellett egyet, a legjobb pózoló egy fényképezőgépet nyert a vébét támogatój fényképezőgyártó cégtől. Egy esetnél mutattak két magyar drukkert is, akik azonnal felemelték a magyar zászlót, mire a spanyol közönség sportszerűtlenül kifütyülte az idősebb párt. A versenyt végül két spanyol férfi nyerte azzal, hogy pózolásként megcsókolták egymást.

A harmadik negyed elején Bujka csitította el az egyre hangosabban és vehemensebben szurkoló spanyol közönséget, majd kaptunk egy ötméterest, amelynek elvégzéséhez Antal úszott oda. Egy percbe tellett, mire eldobhatta a labdát, addig két spanyol játékos próbálta kizökkenteni, a drukkerek pedig félelmetes hangorkánba kezdtek, úgy doboltak a lábukkal, hogy az egész lelátó beleremegett, de Antal hidegvérűen bevágta.

Antal Dóra négy góljával a legeredményesebb magyar volt Forrás: AFP/Josep Lago

A spanyolok megtorpantak, Keszthelyi ezt kihasználva háromra növelte az előnyt (12-9), mire a hazai kapitány azonnal időt kért. Egy spanyol gól volt az eredménye, majd a hazaiak kaptak egy újabb ötöst, ám az időközben a kapuba visszaállt Bolonyai kivédte a büntetőt. Ekkor Merész András kért időt, de sajnos ezt is spanyol gól követte, így 12-11-es magyar vezetéssel kezdődhetett az utolsó negyed.

A hitchcocki feszültség érezhető volt a csapatokon, amíg az első játékrészben tíz gól esett, addig az utolsóban három percet kellett várni az első találatra, sajnos azt a spanyolok szerezték emberelőnyből (ekkor 17-8 volt a kiállítások aránya...). Nem meglepő módon kaptak újabb fórt, két magyart is kipontoztak a bírók, a spanyolok pedig 13-12-re fordítottak.

Legyünk azonban igazságosak, kaptunk mi is három emberelőnyt, de Bujka vagy a kapusba, vagy a kapufára lőtte. Ezzel együtt az utolsó 22 másodpercben támadhattunk, fórt is kaptunk, de nem sikerült belőni, Antal próbálkozása a lécen csattant. Több mint 11 percig nem lőttünk gólt a végén, így pedig nem lehet vb-döntőbe jutni. A spanyolok 13-12-re nyertek, és készülhetnek a fináléra, amelyben Ausztrália lesz az ellenfél. Merész András csapata az oroszokkal találkozik a bronzmeccsen.

A másik elődöntőben:
Ausztrália - Oroszország 9-6 (1-2, 3-1, 2-1, 3-2)