Vágólapra másolva!
Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint mindenki hülyének nézte őt, amikor azt jósolta, hogy elődöntős lesz a férfiválogatott a barcelonai vébén, amelyet végül Montenegró döntőbeli legyőzésével meg is nyert Benedek Tibor csapata. Az új kapitány és a stábja mindent megváltoztatott, mondja Kásás Tamás.

"Gyönyörű ezt látni, itt szoktunk vébét nyerni" - mondta az eredményhirdetés alatt az Origónak Kemény Dénes, utalva arra, hogy 2003-ban még vele a kispadon győzött a barcelonai vébén a magyar válogatott.

A szövetségi kapitányként zsinórban három olimpiai bajnoki címet nyert szakembert egyáltalán nem lepte meg a csapat remeklése. "A rosszul sikerült margitszigeti Vodafone-kupa után azt mondtam, hogy elődöntős lesz a válogatott, ott pedig már bármi lehet. Akkor mindenki hülyének nézett. Van négy-öt egyforma csapat a világon, ezen a vébén Tibor jelentette a különbséget ."

Benedeket még 2010-ben Kemény vette maga mellé másodedzőnek a válogatottnál. "Az elmúlt négy évben Tibi volt a legjobb döntésem" - mondta erről a pólóelnök.

"Semennyire nem lepett meg ez a vébécím" - jelentette ki Kásás Tamás, aki a lelátón, a szurkolók között nézte végig a győztes vébédöntőjét. "Amikor megkaptuk a negyeddöntőben a görögöket, akkor már tudtam, hogy nyerünk. Persze a vébé előtt ezt még nem sejtettem, mert nem voltak annyira jók az eredmények a felkészülés alatt, de a görögök elleni meccsen átlendültek a fiúk a holtponton, és olyan magabiztosságot láttam rajtuk, hogy nem is lehetett más az eredmény, csak az aranyérem."

A háromszoros olimpiai bajnok pólós szerint a Londonban ötödik helyen végzett csapatot nem szabad összehasonlítani ezzel a válogatottal. "Ez egy teljesen más szemléletű csapat. Egy nevet kell megemlíteni, Benedek Tibiét, aki a stábjával teljesen megváltoztatott mindent. Úgy tudnám röviden jellemezni a válogatottat, hogy tehetséges emberek a vízben, és tehetséges emberek a parton."