Vágólapra másolva!
A Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját. A gyászszertartáson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

Meghalt Gyarmati Dezső

Az állami sportvezetést Simicskó István államtitkár képviselte, ott voltak a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői, Borkai Zsolt elnök és Szabó Bence főtitkár, valamint Tarlós István főpolgármester is.

A legendás játékostól és szövetségi kapitánytól, akit több százan kísértek el utolsó útjára, a temető Makovecz termében családtagjainak jelenlétében vettek végső búcsút tisztelői, barátai, több más sportág olimpiai bajnokai, a múlt és a jelen kiváló vízilabdázói, egykori csapattársak és tanítványok, köztük az 1976-os olimpiai aranyérmes nemzeti együttes több játékosa is.

Faragó Tamás és Benedek Tibor Forrás: MTI/Beliczay László

Az olimpiai bajnoktársak nevében a 100. magyar ötkarikás aranyérmes birkózó, Hegedűs Csaba köszönt el, játékosai nevében ifj. Szivós István, míg az egykori játékostársak képviseletében a háromszoros olimpiai bajnok Kárpáti György búcsúzott tőle.

A sírnál Bodrogi Gyula mondta el a szózatot, majd a Himnusz hangjaira helyezték Gyarmati Dezsőt örök nyugalomra.

Forrás: MTI/Beliczay László

A miskolci születésű sportember játékosként - egyedüliként - öt olimpián szerepelt, Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arany-, Londonban ezüst-, Rómában pedig bronzérmet szerzett. Szakvezetőként szintén a csúcsra jutott, miután 1976-ban győzelemre vezette a nemzeti csapatot a montreali játékokon, emellett világbajnokságot és kétszer Európa-bajnokságot is nyert a válogatottal.

Sportvezetőként 1992-től a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) alelnöke, 1996-tól társelnöke volt, míg politikusként 1990 és 1994 között az MDF országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett, majd 2003-ban a Fidesz kulturális tagozatában a sportszekció elnöke lett.