Vágólapra másolva!
A Győr női kosárcsapatának hat játékosa még mindig kórházban van a szombaton, Kapuvárnál történt buszbaleset óta, Burdi Szabolcs masszőrt pedig mélyaltatásban tartják. A csapat busza egy autóval ütközött, Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos edző meghalt.

Szombat délután egy soproni felkészülési meccsre tartott a Győri női kosárcsapata a 85-ös főúton, mikor egy szembe jövő autó átsodródott az út bal oldalára.

"Társaim többségéhez hasonlóan én is aludtam, így aztán semmire nem emlékszem a balesetből, nem tudom, hogy pontosan mi történt. Szerencsére nincsenek komolyabb sérüléseim, ezért ki tudtam mászni az oldalára dőlő autóbuszból. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, kicsit szédültem" - mondta a Blikknek a válogatott Mansaré Anna Manty, aki a nyáron szerződött a győriekhez.

A 19 éves Natasa Kovacevic a szerb kosárlabda egyik legnagyobb ígérete volt, ám a bal lábát térdtől lefelé amputálni kellett, olyan súlyosan roncsolódott a lábfeje.

Tullner Evelin és Samantha Mackay csigolyasérülést szenvedett, előbbinek a bokája is eltörött, a többiek közül Czirják Noémit és Kovács Krisztinát gerinc-, Koch Dórát csukló-, Pénzes Kingát fejsérüléssel kezelik.

Fűzy András klubvezető folytatni szeretné a munkát a csapattal, de a jövőről egyelőre nem nagyon beszélnek: "Szeptember 28-án lenne az első tétmeccsünk, a Közép-európai Ligában a horvát Novi Zagreb vendégeként lépnénk pályára, majd november elején kezdődnének az Európa Liga küzdelmei. Ám ez még odébb van, most halottaink, barátaink méltó búcsúztatását kell megszerveznünk, s nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy feltérképezzük játékosaink pontos állapotát. Hétfőn vagy kedden egyeztethetünk a csapat további sorsáról."

A balesetet a 69 éves K. Mihály okozta, akit medencecsonttöréssel a győri kórházban ápolnak, de a rendőrség kezdeményezi az előzetes letartóztatását gondatlanságból okozott közúti tömegszerencsétlenség miatt.

Győrben szombat este gyertyagyújtással és virrasztással emlékeztek Tapodi Péterre és Fűzy Ákosra. A csapat tavaly bajnok, idén tavasszal ezüstérmes lett.

Hírek és plusz tartalmak a Facebook-oldalunkon