Vágólapra másolva!
Alig múlt el az augusztus 17-i, FTC-MTK labdarúgó-mérkőzés szurkolói botránya, a hétvégén a békéscsabai kézilabda-szurkolók is a háborús bűnökkel vádolt, nemrég elhunyt Csatáry Lászlóra emlékeztek, a debreceniek pedig náci karlendítéssel válaszoltak.

A Népszava helyszíni tudósításából és az Ultrasliberi.hu honlap fotóiból kiderült, hogy a szombati Békéscsaba-Debrecen nőikézilabda-mérkőzésen (34-22) a két tábor nemcsak a mérkőzéssel foglalkozott. Az összecsapás második félidejében a hazai drukkerek egy "Veled vagyunk, Csatáry Laci!" traszparenst emeltek a magasba, amikre a vendég drukkerek náci karlendítéssel és "Sieg heil"-kiáltással válaszoltak.

Az esetre sem a bírók, sem az mérkőzés ellenőre nem reagált.

Az augusztus 17-i, FTC-MTK futballmérkőzésen hasonló eset történt, akkor a Magyar Labdarúgó Szövetség komoly, 800 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki a Ferencvárosra. Az indoklásban az szerepelt, hogy "a rendezői hiányosságok (fáklyahasználat) mellett megbotránkoztató, tömeges bekiabálások hangzottak el a lelátóról, és ami ennél is súlyosabb: sportrendezvényre nem való, mások méltóságát sértő kiírás (In Memoriam Csatáry László) került ki az egyik szektorban, mintegy 10 másodpercen keresztül".