Hanga Ádám zsákolása a legszebbek között

Hanga Ádám és Krasnodar's Alexey
Laboral Kutxa's Hungarian forward Adam Hanga (L) vies with Lokomotiv Kuban Krasnodar's Alexey Zhukanenko during the Euroleague Group D basketball match Laboral Kutxa Vitoria vs Lokomotiv Kuban Krasnodar at the Fernando Buesa Arena sportshall in Vitoria on December 20, 2013. AFP PHOTO/ RAFA RIVAS
Vágólapra másolva!
Hanga Ádám csapata, a spanyol kosárlabda-bajnokságban (ACB) és az Euroligában szereplő Laboral Kutxa a hétvégi bajnokiján 101-65-re verte a közvetlen riválisának számító Cajasol csapatát. Hanga a kezdőötös tagjaként 21 percet volt pályán, szerzett 13 pontot, volt 2 asszisztja és 3 lepattanója is. Egyik zsákolását a hét legszebb momentumai közé is beválasztották.

Hanga Ádám pályafutása továbbra is felfelé ível Spanyolországban, a csapatában megbízható teljesítményt nyújt, és emellett időről időre egyénileg is mutat valamit, amivel felhívja magára a figyelmet. A Cajasol elleni bajnoki mérkőzésen 13 pontot szerzett, többek között egy látványos zsákolással, amelyet a liga hivatalos honlapja beválasztott a hét legszebb megmozdulásai közé is. A lista mindig 7 jelenetből áll, Ádám ezúttal az ötödik helyet szerezte meg.

Hanga ugyan Spanyolországban játszik, de draftjoga az NBA-ben szereplő San Antonio Spurs kezében van, miután 59. választottként elkelt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság 2011-es játékosbörzéjén.

Lehet belőle NBA-játékos?

Az SB Nation nevű amerikai sportoldal San Antonio Spurs-blogja részletes elemzésben foglalkozik Hanga Ádámmal. Azt írja, nem elképzelhetetlen, hogy az NBA-ben is megállná a helyét, de ehhez még fejlődnie kell, egyelőre jó helyen van Spanyolországban. Elsősorban a fizikuma lehet kérdéses, mert európai mércével hiába védekezik kiválóan, Amerikában könnyen az erőcsatárok áldozata lehet, hiszen inkább ruganyos, atletikus, mintsem erős. Támadásban a hárompontosai hatékonyságán kellene javítania, mert bár most sem számít rossz dobónak – az elmúlt két szezonban 35 százalékkal dobta a triplákat –, ennél az NBA-ben valamivel több kell.

Az elemzés a robbanékonyságot, a helyzetfelismerést és a labda nélküli mozgást emeli ki Hanga erős oldalaként, és arra is rámutat, hogy érdemes lehet még egy-két szezont a Laboral Kutxában töltenie. Elsősorban azért, mert elképzelhető, hogy a csapat jövőre lemarad az Euroliga csoportköréről, és ebben az esetben a spanyolok elengedhetik a sztárjaikat, például Andrés Nocionit vagy Fernando San Emeteriót, így Hanga Ádámnak több játékperc, nagyobb fejlődési lehetőség juthat.

Hanga Ádám a Laboral Kutxa csapatában Forrás: AFP/Rafa Rivas

Eddig jó ütemben lépkedett

"Elmondhatatlanul boldog vagyok, és óriási dolognak tartom. Nyilván nem azzal számolnak, hogy jövőre vagy két év múlva majd ott játszom. Az elsődleges célom most az, hogy Spanyolországban bizonyítsak. Bár még nem beszéltem a Spursszel, hogy mi a tervük, de azt gondolom, hogy hagynak megerősödni a spanyol ligában, és ha készen állok arra, hogy a Spursben szerepeljek, akkor nyilván szükségük lesz rám" – nyilatkozta még a draftolása után Hanga.

Hanga Ádám pályája a tőle reálisan elvárható módon emelkedik. Az Albacompból először a spanyol kiscsapatnak számító Manresához került, itt sikerült beilleszkednie a bajnokságba. Első szezonjában átlagosan 21 perc játékidőhöz 7,8-as pontátlag, 3 lepattanó és 2 assziszt tartozott. Második évében minden mutatóján javítani tudott (11,7 pont, 4,5 lepattanó, 2,3 assziszt), és ezzel már felhívta magára a Laboral Kutxa figyelmét is, és négy évre szóló, garantált szerződést kapott az Euroligában is érdekelt spanyol nagycsapattól.

Itt természetesen változott a csapaton belüli hierarchiában elfoglalt helye, de legalább olyan sztároktól tanulhat, mint az NBA több csapatát is megjárt Andrés Nocioni, vagy a spanyol válogatott Fernando San Emeterio. Utóbbi Hangával azonos poszton játszik, így közvetlen riválisának számít.