Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség nem fogadja el Kolosi Péternek az RTL KIub nevében írt magyarázatát azzal kapcsolatban, miért szakította meg a csatorna a Magyarország-Szlovénia kézilabda vb-selejtező közvetítését. Az MKSZ honlapján olvasható válaszközlemény cinikusnak nevezi a programigazgató levelét. 

A magyar kézilabda-válogatott 25-22-re legyőzte Szlovéniát, de a mérkőzés utolsó percét nem láthatták a nézők, mert az RTL Klub elvette a képet Veszprémből, és a hatoslottó sorsolását közvetítette helyette. A kézilabda szövetség levélben kért magyarázatot a szurkolókat sokkoló döntésre, mire az RTL Klub nevében Kolosi Péter kiadott egy közleményt, amiben részben a szövetséget tette felelőssé a kialakult helyzetért.

Az MKSZ hivatalos oldalán nem sokkal Kolosi levelének nyilvánosságra kerülése után újabb közlemény jelent meg, ami egyrészt cinikusnak nevezi a programigazgató üzenetét, másrészt visszadobja a labdát az RTL Klubnak, mondván, „a csatorna egy munkatársa sem tájékoztatta az MKSZ egyetlen képviselőjét sem a mérkőzés folyamán, hogy felmerülhet probléma a találkozó teljes közvetítésével.”

A közlemény itt olvasható.