Így nem lett budapesti kéziszuperklub

Közép, sport szponzoráció, sport pálya, műfű
Felcsút, Puskás Akadémia, Pancho, mészáros lőric, kft, közgép, molino
Vágólapra másolva!
A nyáron csaknem sikerült változtatni azon az abszurd helyzeten, hogy a magyar férfikézilabdában nincs egyetlen komoly hátterű budapesti csapat sem. Neves játékosokkal, jelentős költségvetéssel indult volna egy, de pár nappal a nevezési határidő előtt visszalépett. Kihátrált ugyanis a reménybeli főszponzor, a kormányközeli Közgép.

Maga a magyar kézilabdázás tótumfaktuma, Mocsai Lajos szövetségi kapitány jelentette ki márciusban, hogy Budapestnek szüksége lenne egy olyan kézilabdaklubra, amelyik sikeresen szerepel a nemzetközi kupákban. A mesteredző szerint sport- és marketingértéke elsősorban egy sikeres csapatnak van, amely mögé aztán lehet utánpótlást építeni, de fordítva nehezebben működik a dolog.

Egy ilyen klub a nyáron majdnem létre is jött, az első osztályú PLER-Budapest indulási jogát felhasználva, de az utolsó pillanatban elbukott a terv. Mindössze két-három nappal a nevezési határidő előtt, amikor már részletes szakmai koncepció, komplett játékoskeret és szakmai stáb állt készen a leendő budapesti szuperklubhoz, meghiúsult a kezdeményezés, és kis híján maga alá temetett jó néhány embert.

Félmilliárd a Közgéptől?

Az Origónak több, a kézilabda-szövetséghez kötődő forrás azt állította, hogy lényegében a főtámogató, a Közgép építőipari nagyvállalat visszalépése a történtek oka. A nyár folyamán több helyen (például itt és itt) megjelent az az információ, hogy a Közgép lenne a tervezett budapesti csapat fő finanszírozója, de a cég részéről ezt nem erősítették meg, és most feltett kérdéseinkre sem akartak reagálni. Többek között arra sem, hogy mekkora összeggel támogatták volna a csapatot. Információink szerint évi 500 millió forintról volt szó, ami a Veszprém 1,5 milliárdos büdzséjéhez képest nem sok, de egyéb támogatásokkal kiegészülve egy nemzetközi kupaszereplésre aspiráló csapat felépítéséhez elég lehetett volna.

A Közgép az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar vállalata, évente százmilliárdos nagyságrendben nyer el állami megbízásokat (a felemelkedéséről itt olvashat). A cég több szálon kötődik a Fideszhez, illetve a kormányhoz, a tulajdonosa Simicska Lajos, Orbán Viktor gyerekkori barátja, a párt egykori gazdasági igazgatója. A Közgép támogatja többek között a kormányfő által alapított Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémiát, Szijjártó Péter államtitkár futsalklubját, a Dunakeszi Kinizsit, továbbá névadó szponzora a szolnoki vízilabdacsapatnak.

Szuperklubhoz illő háttér

Kovács Milán, a klubot működtető PLER-Budapest Kézilabdasport Kft. ügyvezetője azt mondta az Origónak, hogy az induláshoz és a keret fenntartásához szükséges pénzt több szponzor adta volna össze, de üzleti titokra hivatkozva egyet sem nevesített. "Az új csapat szakmai szempontból gyakorlatilag készen állt az indulásra, neves, többszörös válogatott játékosokkal állapodtunk meg. Megerősíthetem azt is, hogy a csapat edzője Csoknyai István, a sportigazgató pedig Pásztor István lett volna. Egyszerűen azért nem indultunk el, mert a szponzori háttérben olyan változások álltak be, amelyek ismeretében már felelőtlenség lett volna nevezni a bajnokságra."

Csak ha az új klubbal hírbe hozott játékosok feltételezhető fizetési igényeit vesszük alapul, indokoltnak tűnik egy nagyvállalat szponzori szerepvállalása. A klub játékosa lett volna a hírek szerint Uros Vilovszki, Fazekas Nándor, a feltörekvő fiatalok közül pedig Ligetvári Patrik (aki már többször szerepelt a veszprémi nagycsapat BL-keretében), és ide tartott Iváncsik Tamás is, aki július közepén azt írta ki Facebook-oldalára, hogy az utolsó pillanatig úgy nézett ki, az új budapesti szuperklub játékosa lesz több veszprémi társával együtt, de ebből végül semmi sem lett.

"Felkértek a csapat vezetőedzői posztjára, aztán néhány héttel a rajt előtt jött a hír, hogy nem lesz semmi az egészből" – mondta érdeklődésünkre Csoknyai István, a juniorválogatott szövetségi kapitánya. "Ezenkívül sajnos semmit nem tudok, a szponzori háttérről, a színfalak mögött zajló eseményekről nem tájékoztattak" – tette hozzá. Iváncsik Tamás csak annyit mondott, hogy nem szeretne nyilatkozni.

Végy néhány jó játékost

A terv az volt, hogy a Veszprém legtehetségesebb fiataljai, valamint a kiváló utánpótlással rendelkező, de tavaly a kiesés ellen harcoló PLER összevonásával létrehoznak egy új klubot Pestszentlőrincen, ahova a Veszprém a fiatalokon kívül delegál néhány nemzetközi rutinnal rendelkező, többszörös válogatott játékost is. A Veszprém tartalékcsapata ugyanis megnyerte a kézilabda-bajnokság másodosztályának nyugati csoportját, mégsem indulhatott el az NBI-ben, mert a szabályok szerint egy klub nem indíthat két csapatot ugyanabban az osztályban.

Iváncsik Tamás 2007 óta a Veszprém játékosa Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Minden érintett megúszta

A nevezési határidő előtt napokkal elbukó kezdeményezés súlyos következményekkel járhatott volna, hiszen veszélybe került a játékosok és edzők, valamint a PLER-Budapest szezonja. Az érintetteknek néhány napjuk volt csak, hogy megoldást találjanak, de szerencsére senkit nem ért túl nagy kár. "Nem mondom, izgalmas volt a nyár közepe. Mivel mi is kizárólag az új klubban gondolkodtunk, alig néhány napunk volt rá, hogy elindítsuk a PLER-t. Végül sikerült jó kerettel, sok tehetséges fiatallal, a szokott háttérrel nekivágnunk a szezonnak" – mondta Kovács Milán.

A játékosok sem jártak rosszul, Iváncsik Tamás a veszprémieké maradt, kölcsönben a Balatonfüredhez került, ahol éppen Csoknyai István lesz az edzője. Fazekas Nándor december közepéig a katari el-Dzsais légiósa lett, és nem elképzelhetetlen, hogy januártól ő is Füredre kerül.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az Origónak azt mondta, szakmailag támogatná az erős budapesti kéziklub ötletét, de részt venni jelenlegi elfoglaltságai miatt nem tudna egy ilyen kezdeményezésben. "Egy kétmilliós közép-európai metropolisznak szüksége van nemzetközi sikereket elérő sportklubra. Igazából mindegy is, hogy futballról, jégkorongról vagy mondjuk kézilabdáról beszélünk, de én értelemszerűen annak örülnék, ha kézilabdacsapat jönne létre" – jegyezte meg.

Hogy kerülhetett szóba Pásztor?

Pásztor István, a Fotex Veszprém egykori játékosa 2010-ben halálos közúti balesetet okozott, ezért 2011 novemberében 8 hónap fogházbüntetésre ítélték. Pásztor halasztási kérelmet adott be, amely 2012 februárjában lejárt, ekkor a sportoló kegyelmi kérvénnyel fordult az igazságügyi miniszterhez, ám ennek nincs automatikus halasztó hatálya, így ahhoz is miniszteri engedély kellett, hogy ne kezdje meg azonnal fogházbüntetésének letöltését. A köztársasági elnök 2013 nyarán elutasította a kegyelmi kérvényt, de Pásztor hetekkel később újra beadta, a Veszprémi Törvényszék pedig engedélyt adott, hogy ennek elbírálásáig szabadlábon maradjon (bővebben itt). Arról, hogy végül kegyelmet kapott-e, és így vállalhatott volna munkát az új budapesti kézilabdacsapatban, csak maga Pásztor adhatna felvilágosítást (a Köztársasági Elnöki hivatal egyedi kegyelmi ügyekben ezt nem teszi meg), de megkeresésünkre nem kívánt reagálni. A PLER-nél sportigazgatóként – az ügyvezető szerint – csak szakmai jellegű munkát végzett volna. "Pásztor István sportigazgatói kinevezésének nem volt feltétele, hogy kegyelmet kapjon, hiszen nem aláírási joggal rendelkező klubvezető, hanem szakmai kérdésekért felelős sportvezető lett volna" – magyarázta Kovács Milán.