Van ötletünk a kézi-Eb nézőtoborzásához

Triscsuk Krisztina (b) és Tomori Zsuzsa
Győr, 2014. december 9. Triscsuk Krisztina (b) és Tomori Zsuzsanna, a magyar válogatott tagjai ünneplik győzelmüket a magyar-horvát közös rendezésű kézilabda Európa-bajnokság A csoportjában játszott Magyarország - Lengyelország találkozó végén a győri Audi Arénában 2014. december 9-én. A magyar válogatott 29-23-ra megnyerte a mérkőzést, s ezzel bejutott a középdöntőbe. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A vasárnap óta tartó női kézilabda Európa-bajnokság első két fordulójában a magyar válogatott három pontot szerzett, de az oroszok és a lengyelek elleni mérkőzést a vártnál kevesebben nézték meg a helyszínen. Vetési Iván, a szövetség elnöke szerint a feladat, hogy több nézőt vigyenek be a csarnokba. Szívesen segítünk egy ötlettel: csökkenteni kellene a jegyárat, mert amíg Eszéken és Varasdon bagóért nézték eddig a mérkőzéseket, addig Győrben (és a debreceni középdöntőben) az egekbe szöktek az árak. 

Már az Európa-bajnokság előtt kétkedve néztük, hogy ilyen jegyárak mellett hogyan is gondolhatja a szervezőbizottság, hogy megtelik a csarnok. Persze Magyarországról mindig az a hír terjedt el eddig, hogy itt érdemes világversenyt rendezni, hiszen még azokon a meccseken is sok néző van, amelyeken a házigazda válogatott nem érdekelt.

Biztosan ez okozta a jegyárak irreálisan magas belövését, különben mivel lenne indokolható, hogy a társházigazda horvátok jóval kisebb haszon reményében árulták a belépőket.

A horvátok feleannyiért árulták

Amíg a magyarok győri csoportmérkőzésein a legolcsóbb jegy 4900 forint volt (ezek többsége el is fogyott), addig Varasdon, ahol a horvátok játszottak, 2500 forintért már meg lehetett tekinteni a napi két összecsapást. Győrben emellett 7900, 9900 és 15 900 forintos jegyek is akadtak (az igazán tehetősek pedig 24 900 forintért VIP-ellátásban is részesülhettek), a horvátok a legjobb helyekért így is csak 6500 forintot fizettek ki.

De a két semleges csoport árai eltértek, Debrecenben 2450 és 9900 között mozogtak a napijegyek, Eszéken ugyanakkor csak 1900 és 3700 forint között.

Szinte megfizethetetlen a végjáték

Az óriási, kétszeres (sőt néha nagyobb) különbségek a középdöntőre sem tűntek el, a zágrábi csarnok a házigazda kiesése miatt biztosan kongani is fog az ürességtől, pedig 3400 forintért már be lehet jutni, aki pedig a legjobb helyekre vágyik, csak 8500 forintot kell kifizetnie, természetesen euróban. Debrecenbe ugyanakkor átvándorolnak a győri árak, 4900 és 15 900 forint közötti összegek mellett van VIP-lehetőség is 24 900 forintért.

A budapesti helyosztók ára még borsosabb, az elődöntők napján 12 900-49 900, két nappal később az éremcsaták során 14 900-59 900 forint a beugró.

Fanatikus vagy? 60 ezer forint lesz!

Egy négytagú családnak egy szimpla csoportmeccs is minimum húszezer forintba került, ezért egész jó uszoda- és színházajánlatokat lehet már találni, nem is egy alkalomra. De minden tiszteletünk a megrögzött fanatikusoké, akik ha úgy számoltak, hogy az esetleges döntőig végigkísérik a magyar csapatot, akkor csupán 60 ezer forintot kellett félretenniük. A bérletesek helyzete kicsivel jobb, ők 50 ezer körül megúszhatják.

Foghíjas lelátók előtt játszik a magyar-válogatott Forrás: MTI/Kovács anikó


Nézőre vágyik az MKSZ

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség és az Eb szervezőbizottságának elnöke azt mondta, a benyomások és a visszajelzések eddig nagyon pozitívak. ”Szerencsére Győrött és Debrecenben is teljesen nyugodt légkörben, problémák nélkül tudtuk elindítani a kontinensviadalt, aminek nagyon örülök. A felmerülő igényeket, kéréseket igyekszünk kiszolgálni, a szurkolókat a meccseken kívül és azok közben is színvonalasan szórakoztatni” – nyilatkozta.

„Szeretnénk még több nézőt behozni a csarnokokba, ez most nagyon fontos feladat. Emellett arra figyelünk nagyon, hogy az első napok után ne kezdjünk el úgymond rutinból dolgozni, azt látva, hogy rendben zajlik a torna” – tette hozzá.

Már az kisebb megrökönyödést keltett, hogy az Eb előtt a Győri ETO Kézilabda Szurkolók Egyesülete hivatalos honlapján megjelent a hír, hogy azok a szurkolók, akik a 2014-2015-ös bajnoki idényben a szurkolói egyesület tagjai, 3000 forintért belépőhöz juthatnak.

De a hét elején egy győri szülő is jelezte szerkesztőségünknek, hogy kedden történtek „hasonló lépések” a lelátó feltöltése ügyében: hogy ne kongjon a csarnok az ürességtől egy helyi iskolában ezer forintért lehetett jegyet venni.

Ennek biztosan örülnek azok, akik megvették pár hete a méregdrága belépőket.

Jegyárak:

Győr, csoportkör
Legolcsóbb: 4900 ft
Legdrágább: 15 900 ft (VIP: 24 900 ft)

Debrecen, csoportkör
Legolcsóbb: 2450 ft
Legdrágább: 9900 ft (VIP: 15 900 ft)

Eszék, csoportkör
Legolcsóbb: 1900 ft
Legdrágább: 3700 ft

Varasd, csoportkör
Legolcsóbb: 2500 ft
Legdrágább: 6500 ft

Debrecen, középdöntő
Legolcsóbb: 4900 ft
Legdrágább: 15 900 ft (VIP: 24 900 ft)

Zágráb, középdöntő
Legolcsóbb: 3400 ft
Legdrágább: 8500 ft

Budapest, elődöntő
Legolcsóbb: 12 900 ft
Legdrágább: 32 900 (VIP: 49 900 ft)

Budapest, döntő
Legolcsóbb: 14 900 ft
Legdrágább: 34 900 ft (59 900 ft)