Vágólapra másolva!
Két magyar csapat, az MKB-MVM Veszprém és a MOL-Pick Szeged várja a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, bécsi sorsolását, és akár össze is kerülhetnek, mivel nincs kikötés arra, hogy az azonos országbeliek nem kaphatják egymást. 

A nyolc között egyedül Magyarország képviselteti magát két csapattal. A csoportgyőztesek - a tavaly Final Fourba jutott Veszprém mellett a 2014-es döntős német Kiel, a harmadik spanyol Barcelona, valamint a magyar szövetség kapitány, Talant Dujshebaev lengyel klubja, a Kielce - mindegyike sikerrel vette a nyolcaddöntőt, és most a negyeddöntőben is kedvezményezett, azaz hazai pályán játszhatja majd az április 15. és 19. között esedékes visszavágót.

A csoportmásodikok közül a Szeged, a francia PSG, és a macedón Vardar Szkopje szintén továbblépett, ám a dán Kolding elvérzett a horvát HC Zagreb ellen. A negyeddöntő első összecsapásait április 8. és 12. között kell megrendezni.

Az elődöntő sorsolása április 21-én lesz, míg a kölni Final Fourt május 30-án és 31-én tartják.

A negyeddöntős kiemelések:
1. kalap (a csoportelsők és -negyedikek párharcának továbbjutói):
MKB-MVM Veszprém, THW Kiel (német), FC Barcelona (spanyol), Kielce (lengyel)

2. kalap (a csoportmásodikok és -harmadikok párharcának továbbjutói):
MOL-Pick Szeged, PSG Handball (francia), HC Zagreb (horvát), Vardar Szkopje (macedón)