Vágólapra másolva!
A várakozásnak megfelelően magabiztos győzelemmel köszönt el a 2014/15-ös világliga-sorozattól a magyar női vízilabda-válogatott, amely kedd este Nizzában tíz góllal nyert a franciák legjobbjai ellen.

Eredmény, európai selejtező, A csoport, 6., utolsó forduló:
Franciaország-Magyarország 4-14 (0-3, 2-4, 1-3, 1-4

A négyes utolsó helyén pont nélkül álló franciák már a győri szerepléskor érzékelhették a két csapat közötti tudáskülönbséget, amelyet híven kifejezett Merész András csapatának 14-5-ös sikere a januári meccsen.

A kedd esti vendégjáték sem tartogatott meglepetést az erre az alkalomra alaposan megfiatalított magyar együttesnek, amely már az első negyedben 3-0-s előnyre tett szert. A franciák második negyedbeli szépítő találata után (1-3) még egyszer szorosabb volt az állás (2-4), utána viszont fokozatosan nőtt a különbség, elsősorban a védekezésben és támadásban egyaránt kiválóan teljesítő Menczinger Kata és a csapatkapitány, Takács Orsolya révén.

Merész András Forrás: AFP

A félidőben 7-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző, a harmadik negyed végén pedig már hét góllal volt jobb a magyar csapat (3-10). A befejező nyolc percben is a magyarok uralták a mérkőzést, amelynek a hajrájában meglett a tízgólos különbség is, és csaknem megismétlődött a győri végeredmény, miután ezúttal 14-4-gyel zártak a csapatok.

Már nem juthattunk tovább

A magyar válogatott helyzetén a siker nem változtatott, az már a befejező forduló előtt eldőlt, hogy harmadiknál sem jobb, sem rosszabb nem lehet, azaz nem juthat tovább a sanghaji döntőbe. A csoportelsőséget a késő esti olasz-orosz összecsapás dönti el.

Az állás az Olaszország-Oroszország mérkőzés előtt: 1. Olaszország 12 pont/5 mérkőzés, 2. Oroszország 11/5, 3. Magyarország 10/6, 4. Franciaország 0/6