Vágólapra másolva!
Az olasz kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában eldőlt, hogy a Lóránt Péter vezette Pesaro jövőre is az élvonalban szerepelhet.

Az adriai csapat vasárnap kiesési rangadón fogadta a Casertát, és 80-70-re nyert, így a vendégek estek ki a másodosztályba.

"Januárban azért szerződtettek, hogy segítsem bent tartani a csapatot a Serie A-ban. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült" - nyilatkozta a magyar légiós, akinek együttese 8/22-es győzelmi mérleggel a 15. helyen végzett a 16 csapatos élvonalban.

Az Avellinóban kosarazó Hanga Ádám a szezon utolsó meccsén hat ponttal, öt lepattanóval és négy gólpasszal járult hozzá csapata varesei sikeréhez (66-73).

"Győzelemmel zártuk a szezont, de számomra úgy néz ki, hogy még nincs vége. Rövidesen több is kiderülhet" - közölte a spanyol Vitoria által kölcsönadott Hanga, utalva arra, hogy a baszk klub esetleg számít rá az ottani bajnokság hajrájában.

Az Avellino 12/18-as mutatóval a tabella 13. helyén zárt.