Vágólapra másolva!
A női vízilabda-válogatott kikapott a kanadai együttestől csütörtökön a dél-koreai Kvangdzsuban zajló Universiadén, így az elődöntő helyett az 5-8. helyért folytathatja.

Eredmény, negyeddöntő:
Kanada-Magyarország 7-5 (1-0, 2-0, 2-3, 2-2)
a magyar góldobók: Ziegler 2, Takács, Gémes, Kövesdi 1-1

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a csapat két negyeden át gólképtelennek bizonyult, s bár 0-4 és 1-5 után 3-6-ra alakította az állást, majd még utána is volt esélye, a még közelebb zárkózás elmaradt. A negyeddöntőbe száz százalékos mérleggel érkezett észak-amerikai gárda kétgólnyit meg tudott őrizni előnyéből.

Tóth László alakulata a csoportmeccseken kikapott az olaszoktól, az ausztráloktól és az Egyesült Államok válogatottjától is, csupán a franciákat tudta legyűrni a nyolc közé jutásról döntő mérkőzésen. Két éve a kazanyi Universiadén ezüstéremmel zárt a magyar együttes.