Vágólapra másolva!
A nyáron egyszer már alaposan eltángálta a THW Kiel együttesét a Veszprém kézilabdacsapata, a következő siker szombaton következhet, amikor a német bajnok a Veszprém Arénában lép pályára a Bajnokok Ligája A csoportjában. Az izlandi Aron Palmarsson első tétmeccsére készül korábbi klubja ellen.

Az izlandi Aron Palmarsson szombat délután játssza első tétmeccsét a Veszprém mezében egykori csapata, a THW Kiel ellen. Barátságos meccsen már igen, augusztusban két góllal vette ki a részét a németek elleni 32-19-es győzelemből.

A papírforma hazai pályán most is a Veszprém mellett szól, noha Nagy László és Christian Zeitz visszatérésére még hetekig kell várni.

A szívét is Veszprémbe hozta

"Nekünk áll a zászló, és mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy nem csak a számomra fontos vagy kedves személyes tárgyaimat hoztam magammal Veszprémbe, hanem a szívemet is. Tagadhatatlan, hogy néha eszembe jutnak a német haverok és a régi emlékek, de hát ez természetes dolog a Németországban eltöltött hat év után. Még húszéves sem voltam, amikor Izlandot elhagyva országot és csapatot váltottam, de

szerencsére Kielben is volt egy izlandi apukám, Alfred Gislasson.

Az edzőm, aki igazi kézilabdázót faragott belőlem" - nyilatkozta a 25 esztendős izlandi a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Alfred Gislasonra pótapaként tekint Aron Palmarsson Forrás: Facebook/EHF

Palmarsson kétszeres BL győztesként érkezett Veszprémbe, ahol három évre szóló szerződést írt alá. Alig hogy megtette ezt, a cseh Jichától is búcsúzni kényszerülő Kiel megpróbálta visszavásárolni, ám a németek hiába próbálkoztak.

Várja a tavaszt

Tavaly a négyes döntő első napján hétszer talált a Veszprém hálójába, nélküle a németek aligha jutottak volna a döntőbe. Idén viszont az izlandi kilenc találata is kevés volt ahhoz, hogy ne az Veszprém jusson a fináléba.

Aron Palmarsson Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

"A Veszprém egy igazán sokszínű csapat, hol Ilic dobja a legtöbb gólt, hol Marguc, ismét máskor pedig Sulic. Ami engem illet, örülök, hogy egyre több játéklehetőséget kapok. Jól érzem magamat a balatonfüredi lakásomban, és annak is örülök, hogy az izlandi fociválogatott ott lehet a franciaországi Európa-bajnokságon. Várom a tavaszt, hogy egy jót golfozhassak valamelyik Veszprém-közeli pályán, és

ott legyek a következő BL-döntőben"

- hangsúlyozta.