Hárommilliárdot kaszálnak a magyar kéziklubok

Kocsis Máté
Budapest, 2014. szeptember 21. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédet mond a megújult Kálvária tér és a Turay Ida Színház épületének avatásán 2014 szeptember 21-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Aláírták az új támogatási szerződést a Szerencsejáték Zrt.-vel, csaknem 3,3 milliárd forintot osztanak szét évente a 26 profi klub között. A Veszprém és a Szeged együtt nagyjából egymilliárdot kap. 

A Magyar Kézilabdaszövetség (MKSZ) a 14 férfi és 12 női profi klub szabadon maradt reklám- és marketingjogait, valamint a szövetség reklámjogait eladta a Szerencsejáték Zrt-nek – jelentette be kedden Kocsis Máté a szövetség elnöke.

A megállapodást decemberben írták alá egy versenyszezonra, 3,259 milliárd forintról szól. Ezt az összeget a szövetség saját belátása szerint osztja szét a klubok között. Kocsis Máté szerint egyebek mellett azt veszik figyelembe, hogy a kluboknak ne legyen adósságuk, foglalkozzanak kiemelten az utánpótlással, szükség esetén pedig fejlesszék az infrastruktúrát, ne fizetésemelésre költsék a pénzt.

Elsőre a helyezés dönt

Az első osztásnál az előző idénybeli bajnoki helyezéseket vették figyelembe, a férfibajnok Veszprém támogatása, például, meghaladja a 600 millió forintot – közölte az elnök.

Kocsis Máté Forrás: MTI/Máthé Zoltán


Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy a cég által szervezett játékokon a jövőben több kézilabda-mérkőzésre lehet majd fogadni.

Nem követelnek a kluboktól

Kocsis Máté elmondta, több feltétele is van a támogatásból való részesedésnek, de a feltételrendszer nem kötelezi a csapatokat semmire, inkább csak ajánlásokat tartalmaz. Az Origo kérdésére a szövetség elnöke elmondta, egyik klub sem jár majd rosszul, így azok sem, amelyeknél már vannak állami szponzorok.

"Nagyon örülünk, hogy ilyen megbízható partnert találtunk a magyar kézilabdasportnak, és bízunk benne, hogy a klubok a lehető legjobban használják majd fel a nekik jutó összegeket. Hangsúlyozom, a pénzt nem a fizetések megelemésére kapják, hanem arra, hogy

- mondta Kocsis a sajtótájékoztatón, majd hozzátette, azt szeretné, ha egyik magyar kézilabdaklubnak sem lenne adóssága.

A futballból már ismert modell

Ahogy a labdarúgásban, úgy a kézilabdában sem piaci alapú döntés született a támogatással kapcsolatban, hiszen

a magyar kézilabdaklubok reklámértéke meg sem közelíti azt az összeget,

amenyit a Szerencsejáték Zrt. költ a sportágra, hiába emelte ki Kocsis Máté, hogy 30 millió ember nézte a veszprémiek tavalyi BL-döntőjét.

Az eddigi sporttámogatási összeg hatszorosát költő vállalat képviseletében Braun Márton elmondta, új üzletágnak tekintik a kézilabda szponzorálását.