Dujshebaev jót akar, de nem mindig jól

Mikler Roland; Nagy László
Gdansk, 2016. január 18. Mikler Roland kapus (b) és Nagy László a férfi kézilabda Európa-bajnokság D csoportjában játszott Oroszország - Magyarország mérkőzés végén Gdanskban, az Ergo Arénában 2016. január 18-án. A magyar válogatott 27-26-ra kikapott. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott nehéz helyzetből, nulla hozott ponttal várja az Európa-bajnokság középdöntőjét, és az eddig látottak alapján nincs sok esélye, hogy elérje a korábban megfogalmazott célt, az olimpiai selejtezőt. Laurencz László mesteredzővel beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról. 

„Kezdjük azzal, hogy nem az Európa-bajnokság miatt van minimális esélyünk az olimpiára, hanem azért, mert nem jutottunk ki a 2015-ös világbajnokságra, ahonnan sokkal könnyebb lett volna elérnünk a selejtezőt” – kezdte értékelését Laurencz László mesteredző. -

de azért valóban voltak most is nehezen védhető döntések.”

Talant Dujshebaev kapitány elképzelései eddig nem igazán működtek az Eb-n, sőt inkább a borúlátókat igazolta a csapat játéka. Nagyon hiányoznak a közvélemény által a csapatba követelt játékosok, akiket Dujshebaev kihagyott, és a kapitány taktikai húzásai sem feltétlenül ülnek.

Lékai Máté az egyik legnagyobb hiányzónk Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ennek ellenére az esély továbbra is megvan, de jelenleg sem a közhangulat, sem a csapat eddigi játéka nem ígéri, hogy gyökeres változás állna be Németország, Spanyolország és Svédország ellen. Márpedig erre lenne szükség.

Már a kerettel is gondok vannak

„Annyit biztosan mondhatok, hogy Lékai Mátét mindenképpen kivittem volna én is. Császár Gábort szerintem vinni akarta, de ha jól hallottam, összekülönböztek valamin, és ez az utolsó barátságos meccs egyik időkérésénél tökéletesen látszott is. De legyünk őszinték:

vajon a dánokat a régi motorosokkal le tudtuk volna győzni?”

– tette fel a kérdés a mesteredző.

Dujshebaev zokszó nélkül hagyta ki az elmúlt periódus kulcsjátékosait, és nem csak a valóban idősebb játékosokat (Ilyés Ferenc, Harsányi Gergő, Iváncsik Tamás), hanem a jó korban levő, rendszeres BL-szereplő kéziseket is (Lékai Máté, Tatai Péter, Császár Gábor). Úgy fest, különösen a rutinos irányítók hiányoznak nagyon a csapatból.

Laurencz László Fotó: Magócsi Márton [origo]

„A rengeteg támadásban eladott labda részben az irányítók felelőssége, és én sem értem, hogy a vitathatatlanul tehetséges, de teljesen rutintalan Faluvégi mellet miért Nagy Kornélt erőltetjük középen, amikor a francia klubcsapatában balátlövőt játszik.”

Öngyilkos taktika a dánok ellen

„A csapatunkra igencsak ráfért a fiatalítás, és bár az időzítése valóban furcsa, el kell fogadni, hogy új kapitányunk van, aki a saját ötleteit próbálja meg sikerre vinni. Őszintén megmondom, én is Dujshebaevet választottam volna, még ha nem is értek minden döntésével egyet. De fontos volt, hogy olyan szakember jöjjön, akinek neve van, akit tisztelnek a játékosai. Dujshebaev pont ilyen, ebből a szempontból tökéletes választás” – mondta Laurencz.

A dánok elleni mérkőzésen a magyar kapitány szélsők nélkül, két beállóval állt fel, de a nagyon ritkán használt taktikai húzás nem jött be, Dánia gyorsan eldöntötte a meccset. Laurencz szerint is nagy bátorság volt bevállalni a furcsa formációt, de egy kicsit meg is védte Dujshebaevet.

Mikler Roland kapus és Nagy László Forrás: MTI/Kovács Anikó

„Ha az alapjátékunkat vesszük elő, akkor is megvernek, mert jobb csapatuk van.

de ez a felállás rengeteg időt igényel, hogy hatékonyan lehessen használni. Nem tudták begyakorolni, és túlságosan lassan jár a labda ahhoz, hogy ez működőképes legyen.”

„Pedig maga az elgondolás nem volt rossz. A leszorítás igen hasznos tud lenni, és nekünk is bejöhetett volna, hogy a két beálló miatt a dán védők nem tudnak kilépni a lövőinkre, és szétlőjük őket. De sajnos rosszul játszottunk, és rögtön hozzáteszem, nem csak a fiatalok, az idősek is. Az egész Eb-n eddig Bánhidit lehet kiemelni a csapatunkból, senki mást” – dicsérte a beállót Laurencz.

Láttunk már olyat

Bár a helyzet nem rózsás, a magyar csapat még nem veszítette el az esélyét, hogy odaérjen az olimpiai selejtezőre. Ehhez most már bravúrok kellenek, a három középdöntős mérkőzésből kettőt biztosan meg kell nyerni. De vajon van-e olyan, hogy egy csapásra minden működni kezd egy csapatnál?

Dánia esélyt sem adott Forrás: MTI/Kovács Anikó

„Láttunk már olyat, ráadásul az sem kérdés, hogy a tehetség megvan a csapatban. De az is biztos, hogy óriási javulásra lenne szükség. Hangsúlyozom, nem csak a fiataloktól, hanem az egész csapattól. Az olimpia már csak azért is nagyon fontos lenne, mert annyi pénz, mint most, talán még soha nem volt a kézilabdában.”

A magyar válogatott pénteken Németország ellen kezdi meg a középdöntős szereplését.