Vágólapra másolva!
A Florida Panthers ugyan kikapott 3-2-re a Colorado Avalanche-től az észak-amerikai profi jégkorongligában, de a veterán cseh klasszis, Jaromír Jágr asszisztot jegyzett, ezzel megszerezte 1850. pontját, és beérte az örökrangsor harmadik helyén Gordie Howe-t.

A Florida Panthers cseh csatára előtt a sorban már csak Wayne Gretzky (2857) és Mark Messier (1887) áll.

„Jagr a reneszánszát éli, 21. NHL-szezonjában is úgy játszik, mint a régi szép időkben” – mondta róla az egykori kapus, jelenleg televíziós szakkommentátorként dolgozó Kevin Weekes.

Jaromir Jagr Forrás: Twitter/Florida Panthers

„Gretzkyt nem érheti utol, de arra jó esélye van, hogy egy újabb szezont vállalva befogja Messier-t” – tette hozzá az NHL Network másik szakértője, a korábbi szélső, Brian Lawton.

A 44 éves cseh legenda a 2015-16-os szezonban 61 alapszakasz-mérkőzést vívott, 21 gólt és 27 gólpasszt jegyzett, ezzel klubja legjobbjának számít. Három ponttal megelőzi Jussi Jokinent, aki csapata mind a 64 mérkőzésén pályára lépett.

Eredmények:
Boston Bruins – Chicago Blackhawks 4-2
Buffalo Sabres – Calgary Flames 6-3
Philadelphia Flyers – Edmonton Oilers 0-4
Pittsburgh Penguins – New York Rangers 4-1
Ottawa Senators – Tampa Bay Lightning 1-4
Toronto Maple Leafs – Minnesota Wild 1-2
Nashville Predators – New Jersey Devils 4-5, hosszabbítás után
Winnipeg Jets – New York Islanders 3-4, hosszabbítás után
Arizona Coyotes – Anaheim Ducks 1-5
Colorado Avalanche – Florida Panthers 3-2
Vancouver Canucks – San Jose Sharks 2-3
Los Angeles Kings – Montreal Canadiens 3-2.