Vágólapra másolva!
Folytatódtak a meglepetések az oroszországi jégkorong-világbajnokságon, a kazahok legyőzték Svájcot, a lettek pedig pontot szereztek a csehek ellen, de 59 másodpercre voltak egy igazi nagy bravúrtól.

A magyarok csoportjában a szlovákok elleni meccsünk után éppen az a két csapat játszott, amelyik számára kis túlzással tét nélküli ez a vébé, hiszen a franciák és a németek lesznek jövőre a házigazdák, így nem eshetnek ki. Ennek ellenére pörgős kis meccset rittyentettek a felek, akik az utolsó harmadig felváltva vezettek.

Hat büntetőből csak egy zárult góllal

Az utolsó felvonásban a németek közelebb álltak a győzelemhez, de a komoly NHL-múlttal bíró Huet meccsben tartotta a franciákat, akik végül büntetőkkel nyertek, mivel a három-három vállalkozó közül csak a felső sarkot lepókhálózó Fleury járt sikerrel. Így mindkét csapat szerzett pontot, a franciák kettőt, a németek egyet, ami nekünk nem igazán jó, de még játszunk mindkettővel, és az a kettő tűnik előzetesen a legnyerhetőbb meccsnek, persze ott sem lesz mi leszünk a favoritok.

Győzelemmel kezdték a vébét a franciák Forrás: AFP

Nem adták fel a beloruszok, de megint kikaptak

A fehéroroszok pénteken nagyot mentek másfél harmadon keresztül a finnek ellen, a vége 6-2 lett az északiaknak, de a beloruszok szombaton is megmutatták, hogy nagy küzdők. Az amerikaiak már 5-1-re is vezettek, de a hangos és lelkes fehérorosz szurkolók nagy örömére csapatuk 5-3-ra visszajött, aztán a szupertehetséges, 18 éves Matthews második góljával elvarrta a szálakat.

A moszkvai csoportban folytatódtak a meglepetések, pénteken a svédek csak hosszabbításban küszködték ki a győzelmet a lettek ellen, míg az oroszok nagyot pereceltek a csehek ellen.

51 lövés - és így is vereség

Szombaton a tavaly a magyarokkal együtt feljutó kazahok gyűrték össze erőteljesen a papírformát, büntetőkkel nyomták le a svájciakat, akik a 65 perc alatt 51 kapuralövéssel próbálkoztak, mégis csak egy ponttal gazdagodtak. A büntetők is izgalmasra sikerültek, az első négy lövő egyaránt betalált, aztán a harmadik párban mindkét csapat rontott, végül a kanadaiból honosított Dawes döntött a kazahok javára.

A lettekre jó lesz odafigyelni

A nap harmadik 65 perces meccsét a csehek és a lettek játszották, pedig a csehek Plekanec duplájával 7 perc alatt elmentek két góllal. Egy perccel a vége előtt viszont a lettek vezettek 3-2-re, de a kapust lehozó csehek egyenlítettek, aztán a büntetőknél behúzták a pluszpontot is Kaspar révén, amivel megúszták az égést. De ez a meccs is megmutatta, hihetetlenül kis különbségek vannak a mezőnyben, úgyhogy lesznek még itt meglepetések.

Kempnynek Dzerinsszel gyűlt meg a baja, a cseheknek meg a lettekkel Forrás: AFP

jégkorong-világbajnokság, A csoport:
Kazahsztán - Svájc 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 0-0, 1-0) - szétlövéssel
gól: Szavcsenko (31., emberhátrányból), Sztarcsenko (51., emberelőnyből), Dawes (65., győztes büntető), illetve Walser (15.), Hollenstein (53., ee.)

Dánia - Norvégia 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)
gól: N. Jensen (22., 60., a második üres kapus), J. Jensen (35.)

Lettország - Csehország 3-4 (0-2, 1-0, 2-1, 0-0, 0-1) - szétlövéssel
gól: Bukarts (36.), Girgensons (49., ee.), Redlihs (58.), illetve Plekanec (4., 7., a második ee.), Repik (60.), Kaspar (65., győztes büntető)

B csoport:
Franciaország - Németország 3-2 (1-0, 1-2, 0-0, 0-0, 1-0) - szétlövéssel
gól: Raux (4.), Claireaux (40.), Fleury (65., győztes büntető), illetve Rieder (21., ee.), Schutz (37.)

Egyesült Államok - Fehéroroszország 6-3 (2-0, 3-2, 1-1)
gól: Wood (10.), Wideman (14., ee.), Larkin (23., ee.), Hanifin (29.), Matthews (35., 55., az első ee.), illetve Platt (28., ee.), Sztasz (39.), Korobjev (50., kettős ee.)