Vágólapra másolva!
A franciák elleni, gyengébben sikerült meccs után szerda este ismét azt a magyar válogatottat láthattuk a jégen, amely annyi embert állított már maga mellé. Igaz, hogy kikaptunk a finnektől, de egyrészt tőlük a nálunk erősebbek is ki szoktak, másfelől viszont sikerült alaposan megnehezíteni a dolgukat, hiszen a 37. percig 0-0-ra állt a parti.

"Picit rendbe tettek minket az edzők,

nekünk pedig sikerült megtennünk, amit kértek tőlünk. A franciák ellen bátortalanabbak voltunk, túlságosan visszaálltunk, a finnek ellen viszont agresszívabban próbáltunk játszani, ezért volt jobb a játék képe. Van azért hiányérzetem, mert nem szeretek veszteni, de látjuk, hogy van még hova javulnunk, ezekre fogunk ráfeküdni a következő napokban" - értékelt Szirányi Bence, a csapat hátvédje.

Sofron István azt emelte ki, hogy tisztességesen helyt állt a válogatott, hiszen előzetesen nem sokan gondolták volna, hogy tíz perccel a vége előtt csak egy góllal vezetnek a finnek.

"Sokan a franciák elleni meccstől várták, hogy nyerhetünk, és azt hiszem, ezzel a mostani játékkal meg is lett volna az esélyünk a győzelemre. Betartottuk a taktikát, tisztán védekeztünk, és volt egy lenyűgöző kapusteljesítmény mögöttünk, vagyis minden klappolt. Sajnos a nagy nyomás miatt elfáradtunk, ezért is voltak a kiállítások a végén. Ameddig 0-0-ra álltunk, úgy éreztük, összejöhet a pontszerzés, de nem volt szerencsénk az első góljuknál, blokkolni akartam, de az ütőmön pattant meg a korong, és úgy akadt be. Utána mentünk előre az egyenlítésért, ki is nyíltunk, ebből kaptuk a második gólt, és onnan már nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Azért legyünk őszinték,

nem azt mondom, hogy nincs benne, de egyelőre ez is jó lépcsőfok" - nyilatkozta a csatár.

Vay Ádám legnagyobb védését Jarno Koskiranta bánta Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev

Nagy Krisztián a vérét adta a meccsen, és szokásához híven nagyot harcolt, ő is kiadott magából mindent, ahogy a társai is. "A franciák ellen csalódás után kissé kitisztítottuk a fejünket, mert nem a terveink szerint működtek a dolgok. A mostani meccs után viszont

Vannak azért még javításra szoruló részletek, sok volt például a kiállítás, ami ezen a szinten nem fér bele, és jobban meg kell becsülnünk a korongot" - mondta Nagy, aki előretekintett az amerikaiak elleni találkozóra is, amikor úgy fogalmazott, hogy a legfizikálisabb hokit játszó csapat vár ránk péntek délután.

Nem kérdés, ki volt a meccs hőse

A meccs hőse egyértelműen Vay Ádám volt, a 22 éves kapus az 51 finn lövésből 48-at megfogott, hatalmas érdeme volt abban, hogy a meccs felét gól nélkül hozták le. Vayról 10 éves korában azt mondta Kercsó Árpád, hogy ő lehet az első magyar, aki bemutatkozhat élesben az NHL-ben, pályafutása során szerepelt Szlovákiában, az orosz juniorbajnokságban játszó Patriot Budapestben, valamint Amerikában is, jelenleg pedig a Debrecen kapusa

Vay kedd este tudta meg, hogy ő kezd majd a finnek ellen, és azt mondta, egy ilyen eredmény után a játékosok büszkék lehetnek magukra. "A hátvédjeim és az összes csapattársam rengeteget segített. Nekem pedig az a munkám, hogy bármi áron megállítsam a korongot. Igyekszem minél gyorsabban reagálni a lövésekre, amiben közrejátszik a szerencse is.

korábban ilyen tudású csapatok ellen nem játszottam. Az edzőtábor kezdetén nem gondoltam, hogy eljutok idáig, egyszerűen benn akartam ragadni a keretben" - szerénykedett Vay, akit Rich Chernomaz szavai alapján látunk még a tornán védeni.

Vay Ádám sokáig állta a sarat Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A kapitány a franciák elleni vereség után morcos volt, most viszont dicsérte a fiait, akik jól vizsgáltak a teszten, és megmutatták a karakterüket. "Elszántak és önfeláldozóak voltak a játékosok, ez főleg védekezésben mutatkozott meg. Ez nehezebb meccs volt, mint a Kanada elleni, mert a finneké egy kompakt csapat, gyorsak, jól korcsolyáznak, és végig koncentrálnak.

úgy ment fel a pályára, hogy nincs vesztenivalója, és pazar teljesítményt nyújtott. Atletikus felépítésű, és fiatal még, úgyhogy nagy jövő áll előtte. Kevesebb, mint egy éve került fel a radarra, az EBEL-ben védő Rajna Miklós és Hetényi Zoltán előtte volt a rangsorban, de a tesztmeccseken Vay bizonyított, társai pedig megkapták a vébén a lehetőséget, de nem jöttek azok az eredmények, amiket vártunk" - nyilatkozta Chernomaz, aki azt is hozzátette, büszke a játékosaira, mert csapatként dolgoztak.

A finnek kapitánya, Kari Jalonen szerint csapata kissé lassan rázódott bele, de a védekezést végig jól megoldotta, és az utolsó két harmadban már támadásban is magukra találtak.

elképesztően jól védett, ő tette nehézzé a dolgunkat. De ki kell emelnem a saját kapusomat is, Juuse Saros első meccsén szerepelt a vébén, és bár nem találkozott sok lövéssel, magabiztos volt végig".

Vayra elfogytak a jelzők a második harmadra Forrás: AFP/Alexander Nemenov

A finnek négy kör után 12 ponttal állnak, nekünk egyelőre nincs pontunk,

pénteken az amerikaiak ellen próbálkozhatunk,

de sokkal több esélyünk lehet szombaton a fehéroroszok vagy hétfőn a németek ellen, annak ellenére, hogy az amerikaiaknak csak három pontjuk van jelenleg.