Vágólapra másolva!
A címvédő Szolnok hazai pályán legyőzte a Körmendet vasárnap a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének ötödik mérkőzésén, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és a TLI-Alba Fehérvárral találkozik a fináléban.

Eredmény, elődöntő, 5. mérkőzés:
Szolnoki Olaj-Egis Körmend 77-69 (21-23, 16-14, 16-16, 24-16)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-2 a Szolnok javára.

A kupagyőztes Körmend hozta a nyitónegyedet főként Trey McKinney révén, aztán elsősorban Vojvoda Dávidnak köszönhetően magára talált a Szolnok, és Wittmann Krisztián utolsó másodperces triplájával 37-37-re mentette az első félidőt.

Alulmaradt a kupagyőztes Körmend Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Térfélcsere után maradt az öldöklő csata, az utolsó játékrész 53-53-ről indult. A bajnokcsapat Strahinja Milosevic és Keller Ákos révén nyolc pontra meglépett (68-60), aztán Vojvoda harmadik triplájával egy perccel a vége előtt tíz pont lett a hazai előny. Innen már nem tudtak visszajönni a vasiak, így Szolnok-Fehérvár döntő lesz az NB I-ben, míg a Körmend az Atomerőművel csap majd össze a bronzéremért.

A szintén három győzelemig tartó finálé szerdán kezdődik Szolnokon.