A Szolnok az utolsó másodpercben bukta el a BL-döntőt

Nem Nagy Viktoron múlt a BL-döntő
Budapest, 2016. március 22. Nagy Viktor kapus a férfi vízilabda-válogatott sajtónyilvános edzésén a budapesti Császár-Komjádi Sportuszodában 2016. március 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Szolnoki Dózsa-Közgép nem jutott be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája szombati fináléjába, miután a pénteki elődöntőben az utolsó másodpercben kapott góllal 8-7-re kikapott a görög Olimpiakosz Pireusztól a Margitszigeten zajló hatos döntőben.

Bajnokok Ligája, elődöntő:
Olimpiakosz Pireusz (görög) - Szolnoki Dózsa-Közgép 8-7 (2-4, 1-1, 2-1, 3-1)
gól: Vlahopulosz 4, Ntoszkasz 2, Milonakisz, Murikisz, illetve Vámos 2, Mitrovic, Younger, Madaras, Aleksic, Kis G.

A legutóbb hatodik szolnokiak Stefan Mitrovic találatával szerezték meg a vezetést az elődöntőben, és bár a görögök egyenlíteni tudtak,

Nagy Viktor védéseinek köszönhetően nem került hozzájuk az előny,

sőt Aaron Younger gólja után újra egy találattal jobban állt a magyar bajnok. A közönség öt perc után a csütörtöki találkozóhoz hasonlóan remek formában védő Nagyot éltette.

Az eddig veretlen Olimpiakosz újabb egyenlítését ő sem akadályozhatta meg, viszont egy labdaszerzés után pazar indítással szolgálta ki a megúszó Madaras Norbertet, aki nem hibázta el a ziccert. A nyitó felvonás csattanóját Milan Aleksic szolgáltatta, aki hat tizedmásodperccel a negyed vége előtt kettőre növelte a szolnoki előnyt.

Nem Nagy Viktoron múlt a BL-döntő Forrás: MTI/Kovács Tamás

A második nyolc perc elején emberelőnyt hagyott kihasználatlanul a görög bajnok, míg az ellentámadásból Varga Dénes lőtt kapufát fórban. Az Olimpiakoszból Josip Pavic védett egy ejtést, míg Nagy két újabb bravúrral tartotta a különbséget, amelynek növeléséről egy végletekig kijátszott emberelőny végén Kis Gábor gondoskodott, ekkor volt először három a különbség. A görögök bő hat perc gólcsend után találtak be újra, ám

a kiválóan védekező Szolnok nem engedte közelebb zárkózni őket.

A nagyszünet után Vámos Márton jegyezte az első gólt két és fél perccel a térfélcserét követően. A kétgólos különbséget a görögök emberelőnyben állították vissza Jansik Dávid kipontozódása után. Pavic újabb nagy védést mutatott be - az olimpiai bajnok horvát kapus ekkor 54, míg világbajnok magyar kollégája 73 százalékon állt -, majd Angelosz Vlahopulosz harmadik találatával egy gólra zárkózott az Olimpiakosz.

A görög együttes fél perccel a negyed vége előtt az egyenlítésért támadhatott, ám Nagy Viktor útját állta a kapuja felé tartó labdának, az elődöntőben immár tizenharmadszor.

A záró felvonás a középre beúszó Varga Dénes újabb kapufájával indult, a túloldalon Georgiosz Ntoszkasz másodszor célzott gólt érően, sőt

a görögök az előnyt is átvették öt perccel a vége előtt.

Bő két perccel a végső dudaszó előtt Madaras Norbert is kiszállt a játékból, a görögök pedig emberelőnyben támadhattak, ám nem éltek a lehetőséggel. Nem úgy, mint Vámos Márton, aki másodszor is betalált, és egyenlített. Az utolsó percben mindkét csapat támadhatott, de nem találtak be.

Már úgy tűnt, ötméteresekkel dől el a döntőbe jutás, amikor

négy másodperccel a dudaszó előtt Varga Dénesről a Szolnok kapujába került a labda.

Mivel a szabaddobás után görög játékos nem ért a labdához, a találat szabálytalan volt, amit a meccs ellenőre is megerősített, a játékvezetők mégis megadták a gólt, és lefújták a mérkőzést. Ezzel az Olimpiakosz harcolta ki a döntőbe jutást, míg a Szolnok a bronzéremért száll medencébe szombaton.

"Az ellenőr azt mondta, nem érvényes a gól, mert a szabaddobás után nem ért a labdához görög játékos, de

- nyilatkozta az M4 Sportnak Cseh Sándor, a Szolnok edzője. Hozzátette: 6-3-ig jól játszott csapata, amely még az utolsó negyed előtt is egy góllal vezetett.

"Két emberelőnyt kaptunk, de ziccerben a kapufára lőttük ezeket. Időt kértem, utána megint kaptunk két fórt, de ezeket is kihagytuk. Alapvetően ezért vesztettünk." - fogalmazott Cseh.

A másik elődöntőben:
Jug Dubrovnik (horvát) - Pro Recco (olasz) 10-10 (3-1, 1-3, 4-2, 2-4) - ötméteresekkel: 5-4
gól: Perrone Rocha 4, Jokovic 3, Fatovic, Markovic, Macan, illetve Filipovic, Sukno 3-3, Figlioli 2, Di Fulvio, Ivovic

az 5. helyért:
CN Barceloneta (spanyol) - ZF-Eger 10-6 (2-2, 3-2, 3-0, 2-2)

szombaton játsszák:
a 3. helyért:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Pro Recco 19.30

döntő:
Olimpiakosz Pireusz-Jug Dubrovnik 21.00