Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség és a brit rendőrség is eljárást indított a múlt heti Eb-selejtezőn történtek miatt.

„Hány kibaszott feka van a csapatotokban" – állítólag ezt skandálták azok a magyar szurkolók, akik a múlt héten a helyszínen szurkoltak a Nagy-Britanniát 88-80-ra legyőző férfi kosárlabda-válogatottnak Londonban.

Itt még "kedves magyar szurkolók" voltak:

A történtekről a brit szövetség honlapja számol be, ahol több felháborodott Twitter-üzenet is olvasható. Van, aki azt írja, hogy a magyar szurkolók egy része szégyenletesen viselkedett, és a rendőröknek kellett volna közbelépniük, míg más amondó, hogy a szurkolók

A beszámolók szerint a magyar szurkolók pénzérmékkel dobálták az előttük ülő újságírókat, ezért percekkel a lefújás előtt ki is ürítették a médiának fenntartott szektort.

Mire a mérkőzés véget ért, már húsz rendőr várakozott a Copper Box csarnok előterében, de

végül csak öten mentek be a játéktérre,

hogy megakadályozzák, hogy a nézők a lelátóról a pályára lépjenek a lefújás után.

A brit oldal beszámolója szerint a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) és a londoni rendőrség is vizsgálatot indít az ügyben.

A honlapra ugyanakkor csak egyetlen videó került fel a magyar drukkerekről, amint a lefújást követően éltetik a csapatot, a játékosok pedig odamennek hozzájuk, hogy együtt ünnepeljenek.

A magyar férfi kosárlabda-válogatott a selejtezősorozatban eddig mind a négy mérkőzését megnyerte, és már csak fatális egybeesések sorozata akadályozhatja meg, hogy 1999 után újra kijusson az Európa-bajnokságra.