Vágólapra másolva!
Az A-Híd OSC-Újbuda a német Hannover együttesét is legyőzte, így százszázalékos teljesítménnyel csoportelsőként jutott tovább a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első köréből, amelynek házigazdája volt a Nyéki Imre Uszodában.

A vasárnapi találkozónak már nem volt tétje, hiszen a holland Barendrecht együttesét mindkét gárda legyőzte, amivel biztosította továbbjutását.

Férfi Bajnokok Ligája-selejtező, 1. kör, 3. nap:
A-Híd OSC-Újbuda - Waspo Hannover (német) 12-11 (4-5, 2-1, 5-4, 1-1)
a magyar csapat gólszerzői: Salamon 3, Kovács, Seman 2-2, Brguljan, Bátori, Zalánki, Bundusch, Nikic 1-1

A csoport végeredménye:
1. A-Híd OSC-Újbuda 6 pont,
2. Waspo Hannover 3
3. Barendrecht (holland) 0

A hétvégi BL-előselejtezőben a két-két továbbjutó helyért három négyes és egy hármas csoportban harcolnak a csapatok.

Az újabb etapban - amikor is a mezőnyhöz nyolc kiemelt együttes, köztük a ZF-Eger is csatlakozik -, október 14. és 16. között négy négyes csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két csapat jut tovább a rájátszásba, ahol oda-visszavágós párharcban dől el, melyik négy gárda kerül fel a Bajnokok Ligája 12 csapatos főtáblájára, amelynek eleve tagja a Szolnok.