A vártnál nehezebben nyert a Veszprém a BL-ben

Nagy László
Veszprém, 2016. november 12. A veszprémi Nagy László (k) és Sebastian Skube, a dán Bjerringbro-Silkeborg játékosa (b) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 6. fordulójában játszott Telekom Veszprém - Bjerringbro-Silkeborg mérkőzésen a Veszprém Arénában 2016. november 12-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
A Telekom Veszprém a reméltnél sokkal nehezebben, 30-29-re nyert a vendég dán Bjerringbro-Silkeborg csapata ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hatodik fordulójának szombati mérkőzésén.

Az első gól ugyan a vendégeké volt, utána azonban Mirko Alilovic védéseinek köszönhetően könnyedén fordított az esélyesebb hazai gárda. Amíg bírták erővel a dánok, tartották minimális hátrányukat.

A 20. perc táján a Veszprém még tudott pihent játékost becserélni, a Bjerringbro nem, így 12-10-ről pillanatok alatt 16-10-re lépett el a magyar bajnok. A vendégeken még az időkérés sem segített. A szünet előtti hajrában, emberelőnyben kicsit csökkentette a különbséget a Silkeborg.

Nagy László ezen a mérkőzésen is a fontos gólok embere volt Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

A második félidő elején ismét a Veszprém akarata érvényesült, 21-15-nél, a 37. percben a vendégeknek rendezniük kellett soraikat. Sorozatban négy góllal válaszolt a Bjerringbro, így a hazaiak is kénytelen voltak időt kérni.

Innen állandósult a különbség, majd amikor újra Alilovic pillanatai következtek, 28-24-re módosult az állás. Nem adták fel a dánok, az utolsó perc előtt 29-28-ra jöttek fel. Időt kért Xavi Sabate vezetőedző, majd Nagy László betörés után volt eredményes, így a végén hiába talált be még egyszer a Silkeborg, otthon tartotta mindkét pontot a Veszprém.

Momir Ilics átlövéseire nem volt ellenszere a dánoknak Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Jövő vasárnap a vendég francia PSG elleni rangadó vár a magyar bajnokra.

Férfi kézilabda BL, 6. forduló:
A csoport:
Telekom Veszprém - Bjerringbro-Silkeborg (dán) 30-29 (17-13)

Később:
PSG (francia) - Barcelona (spanyol) 18.30
szerdán játszották:
Wisla Plock (lengyel)-THW Kiel (német) 24-22 (12-13)
csütörtökön játszották:
Schaffhausen (svájci) - Flensburg-Handewitt (német) 26-29 (13-15)

B csoport:
később:
Vardar Szkopje (macedón)-Kielce (lengyel) 17.30
Meskov Breszt (fehérorosz)-Kristianstad (svéd) 17.30
Celje (szlovén) - MOL-Pick Szeged 19.00
csütörtökön játszották:
Rhein-Neckar Löwen (német) - PPD Zagreb (horvát) 2524 (14-10)

A csoportgyőztesek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.