Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott második mérkőzésén 30-27-re legyőzte Izlandot a világbajnoki felkészülés utolsó állomásán, a dániai Bygma Kupán. Nagy Lászlóék végig vezettek, és a két csapat között valójában jóval nagyobb különbség volt három gólnál. 

Bygma Kupa
Magyarország–Izland 30-27 (18-15)
a magyar válogatott gólszerzői:
Nagy L. 6, Lékai, Császár 5-5, Ancsin 3, Jamali, Bánhidi, Harsányi és Bodó 2-2, Zubai, Ligetvári és Juhász Á. 1-1

Voltak bőven ismerősök a pályán a Bygma Kupa második játéknapjának első mérkőzésén, a Magyarország–Izland találkozón. Lévén, hogy a mieinknél tíz, míg az északiaknál hat olyan játékos volt a keretben, aki ott volt a londoni olimpia emlékezetes negyeddöntőjében.

Lékai szerezte a meccs első gólját, majd az izlandiak fordítottak, és míg ők belőttek egy hetest, addig mi kihagytuk (ahogy egy nappal korábban, úgy ezúttal is kihagytuk az első hetesünket). Ezt követően azonban rendre mi vezettünk egy góllal, úgy, hogy Juhásztól és Bánhiditől is elvettek egy szép gólt a dán bírók, hogy szabaddobást adjanak helyette.

Lékai Máté (labdával) gólokat lőtt és gólpasszokat adott Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezúttal még emberelőnyből is lőttünk gólt, sőt kettőt is (Nagy László és Lékai Máté), ami a dánok ellen nem volt jellemző. Negyedóra elteltével volt egy háromgólos szériának, amikor elhúztunk 9-6-ra. Nálunk a Nagy-Bánhidi kapcsolat működött jól, míg az ellenfélnél a szélső, Elisson és Smarason remekelt, akinek az ötödik góljával 10-10-nél utolértek bennünket.

Stabilizáltuk az előnyt

Egy gólos vezetésünknél az izladiak kértek időt, ami nekünk tett jót, mert egy perccel később megint hárommal mentünk. És jó ideig nem is csökkent a különbség. Ancsin is bekapcsolódott a gólgyártásba, aztán ugyan Ligetvári kiállítása alatt kaptun két gólt, de Császár hetesével ért véget a félidő, amit három gólos előnnyel zártunk.

A második félidő két izlandi góllal indult, majd egy emberelőnyt Nagy László használt ki, a kilencesünkről ívelt az üres izlandi kapuba. Nem tudtak közelebb jönni az izlandiak, sőt Bánhidi harmadik góljával már öttel vezettünk a 39. percben.

Nagy László a meccs legjobbja lett, aki nem csak támadásban, hanem védekezésben is nagyon hasznos volt Forrás: MTI/Kovács Anikó

24-18-nál már minden nagyon könnyednek tűnt, valóban jól is játszottunk, ekkor aztán kaptunk egy emberelőnyt, amivel – a dánok elleni meccshez hasonlóan – nem tudtunk mit kezdeni, és negyedórával a vége előtt három gólra feljöttek az izlandiak. Ekkor majd' hat percig nem lőttünk gólt.

Az utolsó tíz percet még így is három gólos előnnyel kezdtük, ami aggasztóbb volt, hogy már megint emberelőnyt kaptunk, igaz, Ligetvári az első izlandi támadásnál gondoskodott róla, hogy egyenlő létszámban álljanak föl a csapatok.

Hat és fél perccel a vége előtt azonban Magnússon két jó büntetőjével már csak egy góllal, 26-25-re vezettünk. Nagy ekkor lőtt egy nagy gólt Gústafsonnak, aki már éppen kezdte elhinni, hogy kiismerte a veszprémi átlövőt.

Fazekas Nándor, ahogy négy éve Londonban, úgy ezúttal is a meccs végén mutatta be a legfontosabb védéseket Forrás: AFP/Javier Soriano

27-26-nál Fazekas leszedte Magnússon ejtési kísérletét, amire lőttünk két gólt, majd egy harmadikat is, Fazekas pedig védett még egy óriásit, amivel el is dőlt, hogy a második felkészülési mérkőzésünket már megnyerjük a Bygma Kupán. A harmadik találkozón, vasárnap Egyiptom lesz a mieink ellenfele.