Vágólapra másolva!
Gurutz Aginagalde pénteken a Lengyelország elleni felkészülési mérkőzésen először léphetett pályára a spanyol válogatottban. 39 évesen.

A franciaországi világbajnokságra készülő spanyol férfi kézilabda-válogatott Irúnban 11-11-es félidőt követően 30-20-ra legyőzte az ugyancsak vb-résztvevő lengyeleket.

A házigazda válogatottban először léphetett pályára a spanyol élvonalban szereplő Naturhouse La Rioja 39 éves kapusa, Gurutz Aginagalde, aki nem is nyújtott rossz teljesítményt, hiszen a találkozó végén őt választották a spanyol csapat legjobbjának.

Aginagalde, preparado para un debut histórico | polideportivo | AS.com

Akinek ismerős az újonc kapus családneve, az ráhibázott: Gurutz ugyanis a bátyja a Kielce 34 éves beállósának, Julen Aginagaldénak, aki viszont vele ellentében már 365-szörös válogatottnak mondhatja magát.

A két fivér legutóbb 12 éve, még a Bidasoa Irún színeiben játszott egy csapatban, azóta elváltak az útjaik, Julen európai sztárcsapatokban (Ademar Leon, Ciudad Real, Atlético Madrid, most pedig a Kielce), míg Gurutz 2005-ig maradt Irúnban, azóta pedig a La Riojában játszik. És most először laknak egy szobában, otthon ugyanis világ életükben külön szobájuk volt.

"Edzőtáborban már voltam a kerettel, de a legnagyobb pillanatok mindig akkor jönnek, amikor nem is számítunk rájuk - mondta Gurutz Aginagalde a mérkőzés előtt az As-nak. - Ez egy álom volt, amit mindig próbáltam valóra váltani."

Megérte kivárni:

A mérkőzés másik érdekességét pedig az jelentette, hogy míg a spanyol válogatottban pályára lépett Alex Dusebajev, addig a lengyel csapatot szövetségi kapitányként az édesapja, Talant Dusebajev irányította.

A torna másik találkozóján Katar 30-25-re győzött Argentína ellen.