Vágólapra másolva!
A veronai buszbalesetben elhunytak, illetve megsérültek családjának támogatására ajánlja fel a Ferencváros és az Újpest jégkorongcsapata az egymás elleni csütörtöki bajnoki mérkőzésük jegybevételét.

Az ötletet az adta, hogy az áldozatok között volt Vígh Balázs, aki mindkét klubban jégkorongozott.
A játékoshoz fűződő kapcsolatról, emlékekről és a MOL Liga-találkozó előkészületeiről Hudák Gábor, a Ferencváros jégkorongszakosztályának szakmai igazgatója, valamint Pichler Ádám, az újpestiek csatára beszélt az M1 aktuális csatornán hétfő este.

"A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön rendezzük meg a mérkőzést

A teljes bevételt az Ökumenikus Szeretetszolgálat veronai áldozatok számára létrehozott számlájára fogjuk átutalni" - mondta Hudák.

A felnőtt jegyek 1000, a diákjegyek 500 forintba kerülnek. A mérkőzés 19 órakor kezdődik.