Vágólapra másolva!
Lövei László kosárlabda-játékvezető a Budafok–Gödi SE másodosztályú találkozón sietett az egyik játékos segítségére, aki váratlanul összeesett a pályán, és megállt a szíve. 

A hírről és a bíró lélekjelenlétéről a Budapesti Kosárlabda-szövetség Facebook-oldalán számolnak be, az Életmentő sípmester című bejegyzésben.

Mint írják, a mérkőzés második negyedének kezdetén az egyik hazai játékos, Vajda Péter összeesett, és megállt a szíve. A mentők 15 percen belül a helyszínen voltak, a kiérkezésükig pedig Lövei László játékvezető tette, amit ilyenkor tenni kell: szívmasszázzsal és befúvásos lélegeztetéssel igyekezett jobb belátásra bírni a játékos szívét.

A helyszínre érkező mentők defibrillátorral újraélesztették a játékost, de elmondták, hogy ez nem sikerülhetett volna, ha Lövei játékvezető nem avatkozik be időben és szakszerűen.

A játékost jelenleg mélyaltatásban tartják, és hűtik a testét, hogy csökkentsék az agykárosodás esélyét.