Vágólapra másolva!

Lecsúszott korong miatt sérült meg a hokidöntő bírója

A DVTK Jegesmedvék hétfőn 4-3-ra győzött a MAC Budapest vendégeként a jégkorong MOL Liga döntőjének negyedik mérkőzésén a Tüskecsarnokban, így összesítésben 3-1-re vezet, és egy sikerre került a címvédéstől.

Eltiltása miatt ezen a találkozón sem léphetett pályára a miskolciak játékosa, Magosi Bálint, ám csapata korábban mindhárom rájátszásbeli mérkőzését megnyerte nélküle.

A szombati hazai összecsapáshoz hasonlóan most is az alapszakaszgyőztes Jegesmedvék kezdtek jobban, a kanadai Peter Sakaris zicceréből meg is szerezte a vezetést. Somogyi Balázs szép egyéni megoldással egyenlített a játékrész derekán, ám a vendégek újra vezetéshez jutottak Tóth Adrián találatával (1-2).

Az első harmad végén egy lecsúszott lövés még kisebb játékvezetői sérülést is okozott.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek egyenlő létszámnál és emberelőnyben is - a fővárosiak négy a három ellen is próbálkozhattak -, ám gól nem esett a középső húsz percben, csak kapuvasig jutottak a felek.

A zárófelvonásban az amerikai Drew Olson távoli lövése talált utat a kapuba egy remek ütemű zavarásnak köszönhetően, ezzel egyenlített a MAC (2-2). A DVTK kettős előnyből sem tudott betalálni, azonban előbb egy kijátszott egyérintős játékból szimpla fórban Miskolczi Márk újra vezetést szerzett, majd a kanadai Andrew Johnston emberhátrányban értékesítette ziccerét, ezzel kétgólosra növelve a különbséget (2-4). Bár Pozsgai Tamás négy másodperccel a dudaszó előtt szépített, egyenlíteni már nem volt esélye a házigazdáknak.

A miskolci csapat ezzel egy győzelemre került attól, hogy zsinórban harmadszor is megnyerje a bajnokságot. A döntő ötödik meccsét szerdán rendezik Miskolcon.

MOL Liga, döntő, 4. mérkőzés:
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék 3-4 (1-2, 0-0, 2-2)
gól: Somogyi (10.), Olson (41.), Pozsgai (60.), illetve Sakaris (6.), Tóth A. (18.), Miskolczi (47.), Johnston (53.)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 a DVTK javára.

A döntő további programja:

szerda:
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 17.00

péntek (ha szükséges):
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 18.00

vasárnap (ha szükséges):
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 18.00