Társoldalunk:

Együtt marad a bajnok

2017.05.17. 19:54

Legjobb játékosait, valamint vezetőedzőjét, Horváth Andrást is megtartja a bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmes Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapata.

A klub honlapján olvasható hír szerint a csapat idegenlégiósai közül az argentin-spanyol kettős állampolgárságú Josefina Fernandez, valamint az egyaránt venezuelai Nelmaira Valdez, Genesis Francesco és Isis Francesco szintén a szabolcsi megyeszékhelyen folytatja pályafutását. Mellettük a korábbi, illetve jelenlegi magyar válogatott játékosok közül Szombathelyi Szandra, Kalotai Zsófia, Vacsi Evelin és Villám Lilla is Nyíregyházán marad. 

Nem esik szét a csapat

Forrás: Facebook/Fatum Nyíregyháza

A csapatot működtető Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője, Kósa Árpád elmondta, az eddigi vezetőedzővel, Horváth Andrással is megegyeztek a folytatásról, így továbbra is a jelenleg válogatott másodedzőjeként dolgozó szakvezető felel a szakmai munkáért.

Kósa hozzátette, további három játékost szeretnének szerződtetni a felkészülés augusztusi kezdetéig.